Jogsértő nagymama

2020.05.24. 07:30

Bíróság kötelezte a nagyit unokái képének törlésére a Facebookról

Egy holland nagymamának a Facebookról és a Pinterestről is törölnie kell az unokáit ábrázoló, a szülők engedélye nélkül posztolt fotókat.

Forrás: Shutterstock

Az ügy azt követően került bíróság elé, hogy a nagymama és lánya nem tudták rendezni a vitát. A gyerekek anyja többször kérte a nagymamától, hogy törölje a közzétett felvételeket.

A bíró úgy döntött, hogy az ügy az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) hatálya alá tartozik.

Az egyik szakértő szerint a döntés tükrözi az „Európai Bíróság évek óta képviselt álláspontját”.

A GDPR nem vonatkozik adatok „pusztán személyes” vagy „otthoni” felhasználására, de ez a kitétel jelen esetre nem érvényes, mivel a fényképek közösségi oldalakon való nyilvánossá tételével azok széles közönség számára váltak elérhetővé. „A Facebook esetében nem zárható ki a közzétett fotók terjesztésének lehetősége, valamint az, hogy végül harmadik fél kezébe jutnak” – áll a határozatban.

A nőnek el kell távolítania a képeket a közösségi oldalakról, vagy napi 50 eurós (17 ezer forintos), legfeljebb összesen ezer eurós (350 ezer forintos) pénzbüntetést kell fizetnie.

Amennyiben újabb képeket közöl a gyerekekről, naponta plusz 50 euróval növekszik a büntetése.

„Úgy vélem, a döntés sok embert meg fog lepni, akik valószínűleg nem gondolkodnak túl sokat, mielőtt posztolják vagy tweetelik képeiket” – idézi Neil Brown brit jogászt a BBC.com.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!