Kedvező változás

2020.05.21. 12:30

Kevesebb illegális tartalmat töltenek le a fiatalok

2017-hez képest 14 százalékkal kevesebb 18 és 23 év közötti tölt le illegális tartalmakat az internetről.

Forrás: Shutterstock

Erről beszélt Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) legfrissebb kutatása alapján az M1 aktuális csatornán.

A jelenség leginkább a nagy sebességű internethálózattal és

az olcsón hozzáférhető legális tartalmakkal magyarázható.

A 2020 márciusában és áprilisában készített kutatás több olyan fejlődési tendenciát mutat, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a technológiai és üzleti modelleket érintő változások szépen lekövetik a 18 és 23 év közötti fiatalok változó igényeit.

A HENT elnöke kitért arra is, hogy a vizsgált korosztálynál

az online vásárlás mértéke és lépteke nem változott jelentősen az elmúlt egy-két évben, illetve a járvány kapcsán sem,

viszont az online térben nagyon erőteljesen megjelent a tanulásra, a szórakozásra, a kapcsolattartásra és az információszerzésre való igény.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!