Digitália

2 órája

Ma lép hatályba lép az AI Act, az első mesterséges intelligencia szabályozás

„Versenyhátrányt okozhat Európának a mesterséges intelligencia túlszabályozása” – mondta a GVH Podcastján Dr. Tóth András.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorodenkoff

Augusztus 1-jén lép hatályba az Európai Unió mesterséges intelligenciát szabályozó rendelete, az úgynevezett AI Act. A jogszabályt fokozatosan, több lépcsőben kell majd alkalmazni, 2026 közepétől válik majd kötelezővé. A rendelet célja, hogy a mesterséges intelligencia működését érthetőbbé és transzparensebbé tegyék az üzemeltetők, a szabályozás ugyanakkor számos további kérdést is felvet.

Többek között erről is beszél Dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese a GVH Podcast legfrissebb részében. A GVH Versenytanácsának elnöke azt is felveti, hogy a mesterséges intelligencia túlszabályozása versenyhátrányt okozhat az európai vállalkozásoknak.

Ez a világ első, mesterséges intelligencia (MI) megoldások működését átfogóan szabályozó rendelete, amit 2024. július 12-én hirdették ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A jogszabályt fokozatosan kell majd alkalmazni egy 24 hónapos átmeneti időszakot követően, s

2026 közepétől lesz az európai, illetve a nemzeti jogrendszerek része.

A rendelet célja, hogy a mesterséges intelligencia működését érthetőbbé és transzparensebbé tegye, beleértve ebbe a manipulált tartalmak jelölésének kötelezettségét. A jogszabály kockázatalapú megközelítést alkalmaz és ennek megfelelően több kategóriát nevez meg az MI-rendszerekre vonatkozóan, a minimálistól kezdve a magas kockázatig. Ezek a besorolások kötelezik majd a fejlesztő-, gyártó-, illetve üzemeltető cégeket a szabályozási keretek megfelelő alkalmazására, az előírt biztonsági intézkedések megtételére. Azt, hogy milyen bonyolult és átfogó szabályozásról van szó jól jelzi, hogy csak a jogszabály preambuluma 180 bekezdésből áll.

A mesterséges intelligencia problémakörével a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is aktívan foglalkozik. A GVH az uniós versenyhatóságok körében elsők között indított piackutatást a témában 2024. január elején. A mesterséges intelligencia robbanásszerű terjedése, exponenciálisan növekvő fejlődése, és sürgetett piacra dobása alapvetően két fő problémakört eredményezett, ezért a GVH vizsgálói alapvetően ezekre fókuszálnak a jelenleg is folyamatban lévő vizsgálat során.

Megállapításaik szerint az MI alapú technológia veszélyt jelenthet a tisztességes piaci versenyre A mesterséges intelligencia jelenleg új, innovatív technológiának tekinthető, fejlesztése pedig jelenleg rendkívül nagy erőforrásokat igényel. Kellően nagymértékű erőforrásokkal – és a fejlesztést könnyítő technológiai tapasztalatokkal – jelenleg csak a legnagyobb technológiai óriásvállalatok rendelkeznek, amelyek így jelentős lépéselőnyhöz juthatnak a piaci versenyben. A mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása ebből kifolyólag vállalkozások egy szűk rétegének kiváltságává válhat, ami a jövőben torzíthatja a piaci versenyt a digitális ágazatokban.

Az MI alapú technológia kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat A digitális térben számos olyan adatgyűjtési és reklámozási gyakorlat van jelen, melyek veszélyesek lehetnek a fogyasztókra. A mesterséges intelligencia alkalmazásával a vállalkozások új szintre emelhetik a fogyasztók adatainak gyűjtését, felhasználását, valamint a „sötét mintázatok” és a személyre szabott reklámok alkalmazását.

Kiemelhető példája ennek a kockázatnak a chatbotok működése, amelyek esetében a fogyasztó nincs tisztában azzal, hogy a válasz, amit a mesterséges intelligenciától kapott hiteles forráson alapul, vagy fizetett promóció eredménye.

A mesterséges intelligencia kerül fókuszba a GVH Podcast legfrissebb epizódjában is, amelyben Dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a GVH Versenytanácsának elnöke részletesen beszél arról is, hogy miért érzékelünk ekkora „hype-ot” a mesterséges intelligencia technológiák körül, illetve, hogy a versenyjog mint jogterület képes-e követni a turbulens technológiai fejlődést.

A beszélgetésben Tóth András rávilágít, hogy 2010 után exponenciálisan felgyorsult a mesterséges „adatosítási” folyamat, amiből ma még egyénileg ugyan ki lehet maradni, ugyanakkor ez előbb-utóbb minden bizonnyal elkerülhetetlen lesz. Mint mondta: „a mesterséges intelligencia technológiája mostanra tudott megérkezni a társadalom számára nyilvánvaló módon.” Mindez elsősorban az online platformok térnyerésének, illetve a mesterséges „adatosítási” folyamatnak a következménye – tette hozzá. Úgy fogalmazott, hogy a mesterséges intelligenciával egyre gyakrabban szabályozási kérdésként találkozunk, ugyanakkor „a technológiát nem a jogászok adták a világnak.”

Az augusztus 1-jén hatályosuló AI Act szabályozással kapcsolatban Tóth András úgy fogalmazott, hogy a technológiai fejlődésre adott, jogászi megközelítéssel megfogalmazott válaszok, mindig felvetik az innováció korlátozását. Kifejtette azt is, hogy „az AI Act kapcsán is elhangzanak ilyen bírálatok”. Tóth András a GVH Podcast adásában úgy fogalmazott: „Nagyon úgy látszik, hogy az Európai Unióban a jog akarja megmondani, hogy milyen keretek között innoválhatsz, ez pedig kiveszi a fejlődés hajtóerejét.”

Rámutatott arra is, hogy a MI technológiákba való innováció területén az EU elképesztő lemaradásban van Kínához és az Egyesült Államokhoz képest. Ráadásul – mint mondta – „az AI Act az Európai Bizottság saját hatástanulmánya szerint mintegy 20%-kal fogja megemelni az európai vállalatok megfelelési költségeit és ez 2025-ig mintegy 30 milliárd euróba fog kerülni az európai gazdaságnak.” Tóth András leszögezte: „Ez az európai vállalatok globális versenyképességét egészen biztosan hátrányosan fogja érinteni.” Mindemellett a GVH Versenytanácsának elnöke a fogyasztókat érintő kockázatokról is részletesen beszélt a GVH Podcastjában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!