sort story

2017.09.07. 19:12

Arcon rúgta a nőt, mert rövid volt gatyája

Csaknem négy év börtönre ítéltek egy török férfit, aki azért támadt egy isztambuli buszon egy nőre, mert az szerinte túl rövid nadrágot viselt.

Az elkövetőt a bíróság a vallás-, szólás- és véleményszabadság megsértésében, becsületsértés elkövetésében és szándékos testi sértés vétségében ítélte bűnösnek, ezért 3 év 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rá.

A férfi 2016 szeptemberében arcon rúgott egy fiatal nővért, Aysegül Terzit egy nyilvános buszon. Később bevallotta: azért tette, mert nem találta „megfelelőnek” a nő ruházatát.

A Hürriyet című lap szerint az esetet rögzítette a busz biztonsági kamerája, és a felvételen hallható, amint a férfi azt kiáltja: „halál azokra, akik rövidnadrágot viselnek!”.

A férfit Terzi feljelentése nyomán letartóztatták, majd szabadon bocsátották, az ezt követő közfelháborodás miatt azonban ismét letartóztatták. Az első, 2016. októberi meghallgatás után a bíróság felfüggesztette a tárgyalást, miközben újból elrendelte a feltételes szabadlábra helyezését.

Csütörtökön az ítélethirdetés előtt az utolsó szó jogán a támadó, Abdullah Cakiroglu azt mondta: „Nem akartam ezt kimondani, mert szégyenletes, de látni lehetett az alsóneműjét, amikor leült. Tudni akarom, hol vannak az államunk által meghúzott határok. Ez Törökország és ez egy iszlám ország. Engem provokáltak. És nem is vettem be aznap a gyógyszeremet, aminek szintén hatása volt a történtekre”.

Cakiroglu korábban azt is elmondta, bipoláris zavart diagnosztizáltak nála.

Az esetet nagy felháborodás kísérte Törökországban, utcai tiltakozások kezdődtek „Ne érj a sortomhoz!” jelszóval.

Bár a török vezetés elítéli a nők ellen rendszeresen elkövetett támadásokat, a női jogok védői azt vetik a kormányzó iszlamista, konzervatív párt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szemére, hogy az általa terjesztett tradicionális nőkép miatt is szaporodnak ezek a támadások.

(Borítókép: Wikimedia)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!