udvarlás

2017.11.22. 09:23

Szivaccsal kedveskedik választottjának a púposhátú delfin

A kutatók először arra lettek figyelmesek, hogy a hím delfin lemerül a tengerfenékre, elmozdít egy szivacsot, majd csőrén egyensúlyozva a nőstény felé löki – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A Perthben lévő Nyugat-Ausztráliai Egyetem (UWA) és a Murdoch Egyetem, valamint a Zürichi Egyetem kutatói egy évtizeden át figyelték az Ausztrália északnyugati partjainál élő delfinek viselkedését.

Dokumentálták, hogy az ausztrál púposhátú delfin (Sousa sahulensis) hímje nagy tengeri szivacsot visz ajándékba a nőstényeknek, emellett hangokkal is próbálja „elcsábítani”. Ez az első alkalom, hogy ilyen viselkedést rögzítettek ennél a fajnál.

Az udvarlás során tárgyak használata a nem emberszabású emlősök esetében ritka. A delfinek esetében a kutatók szerint azt szolgálja, hogy a hím erejét és képességeit bizonyítsa.

Simon Allen, az UWA kutatója szerint az eredmények a púposhátú delfinek társas kapcsolatainak egy eddig ismeretlen szintjét bizonyították. Mint mondta:

„Először nagyon meglepődtünk, hogy ilyen fondorlatos viselkedésnek lehetünk tanúi, de ahogy kiterjedt vizsgálatokat végeztünk az évek során, a bizonyítékok egyre gyarapodtak.

Ez a világ egyik szociálisan legösszetettebb viselkedést mutató állata, amely a szivacsot nem táplálékszerzési célból, hanem ajándékként gyűjti be, képességei bizonyítékaként vagy éppen a kapcsolatteremtés és az udvarlás eszközeként”

Stephanie King kutató szerint alkalmanként megfigyelték, hogy néhány hím delfin párban dolgozik. Kifejtette:

„A felnőtt hímek között a nőstények meghódítása érdekében kötött szövetség szokatlan, hiszen az párzási siker nem osztható meg.”

A következőkben a kutatók azt vizsgálják, hogy a szivacs ajándékozása és udvarlásban való alkalmazása növeli-e az egyén párzási sikereit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!