VIP-vendégek

2018.06.28. 18:30

Magyar úszókkal is találkozott Ferenc pápa

A válogatott tagjai közül Bohus Richárd, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Verrasztó Dávid és Evelyn is kezet foghatott a pápával.

A pénteken kezdődő római Sette Colli úszóverseny alkalmából Ferenc pápa audienciát adott a sportág képviselőinek, amelyen többek között a magyar válogatott kiválasztott tagjai is részt vehettek.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint Bohus Richárd, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Verrasztó Dávid és Evelyn egyaránt kezet fogott a szentatyával, akárcsak Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke.

A Vatikánvárosban tartott eseményen a viadalon résztvevő országokat képviselték a sportolók, többek között olyan világsztárok, mint az olimpiai bajnok svéd Sarah Sjöström, a holland Ranomi Kromowidjojo vagy a dél-afrikai Chad le Clos. Az olasz válogatott, élén az olimpiai és világbajnok Gregorio Paltrinierivel szinte teljes létszámban felvonult.

Ferenc pápa az úszóknak arról beszélt, hogy az időeredmények elérése mellett a sportolók helytállása elsősorban fegyelemről, egészséges versenyszellemről és csapatmunkáról tanúskodik.

„Ti mindannyian demonstráljátok, hogy a célok elérhetők kemény edzésmunkával, amely szigorú elkötelezettséget és áldozatokat kíván. Mindez az élet egy nagyszerű leckéje, amely kifejezetten jó példa lehet a titeket követő fiatal generációk számára”

- fogalmazott.

Az audiencia végén az olasz bajnokok jelképesen egy válogatott felszerelést adtak át Ferenc pápának, aki ezt követően egyenként kezet fogott a résztvevőkkel, így a magyar csapat tagjaival is.

Borítókép: (b-j) Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Wladár Sándor, Bohus Richárd és Verrasztó Dávid

Fotó: Magyar Úszó Szövetség, Facebook

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!