Világelső újítás

2018.09.22. 15:12

Olajvezeték termel áramot Ausztriában

Az alpesi szerkezet a nagy szintkülönbséget használja ki, a vízerőművekhez hasonlóan működik.

A Transalpine Ölleitung (TAL) társaság Salzburg közelében szerelt be egy áramtermelő turbinát a trieszti kikötőből ausztriai, németországi és csehországi finomítókat nyersolajjal ellátó vezetékbe, amely 237 méteres szintkülönbséget küzd le a Selbentauern-hágó és Mittersill település között.

Az 1335 méteres magasságban beszerelt és egy generátorhoz csatlakoztatott 2,5 megawattos turbina évi 11,5 gigawattóra áramot termel az 1572 méteres magasságból érkező kőolaj esési energiáját kihasználva. Ennyi áram mintegy 3000 háztartás elektromosáram-szükségletét, más megközelítésben a vezetékrendszer ausztriai szakaszának működtetéséhez szükséges energia 12 százalékát fedezi.

Mint azt a pénteki sajtóbejáráson elmondták, a világon egyedülálló erőmű ugyanazon az elven működik, mint egy hagyományos vízerőmű, „csak éppen az olaj lassúbb a víznél”.

Környezetvédelmi okokból az erőmű köré egy speciálisan bélelt medencét építettek, és felszereltek lavinavédelmi rendszert is. A beruházás három év alatt készült el 11 millió euróból (3,5 milliárd forint). Az 1967-ben épült TAL-vezetéken tavaly 42,4 millió tonna nyersolaj haladt át.

Borítókép: Shutterstock

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!