állatvédelem

2018.11.12. 12:15

Mégsem enyhíti a veszélyeztetett állatok testrészeivel való kereskedést Kína

Noha korábban azt ígérték, de továbbra sem lehet még orvosi célra sem tigris- és orrszarvúcsontokat árulni.

Elhalasztotta a veszélyeztetett állatok testrészeiből készült termékek kereskedelme tilalmának feloldását a kínai kormány az után, hogy környezetvédő csoportok heves tiltakozását váltotta ki az 1993-ban elfogadott törvény minapi enyhítése.

Októberben jelentette be az Államtanács, hogy engedélyezni fogja különleges körülmények között, például orvosi kutatások, gyógyászat céljából az olyan veszélyeztetett fajok, mint a tigris és az orrszarvú csontjaiból készült termékek kereskedelmét.

„Speciális körülmények között megerősítjük ezen termékek kereskedelmének és használatának szabályozását és minden vonatkozó lépést engedélyeztetni kell, a kereskedelem mennyiségét pedig szigorúan ellenőrizni fogjuk” – írták akkor közleményükben.

Tigriscsontokat és orrszarvútülköt a hagyományos kínai gyógyászat használja annak ellenére, hogy nincs bizonyíték hatékonyságukról a betegségek kezelésében, és az állatok leölése komoly hatással van populációjukra.

Környezetvédők azonnal tiltakoztak a döntés ellen, hangsúlyozván, hogy a tilalom enyhítését célzó kínai lépésnek „pusztító következményei lehetnek világszerte”, mivel lehetővé teszi, hogy az orvvadászok és az állatkereskedők a legalizált kereskedelemre hivatkozva folytathatják tevékenységüket.

„Tanulmányozás után elhalasztották a jogszabály megvalósítását” – adta hírül a Hszinhua állami hírügynökség Ting Hszüe-tungra, az Államtanács főtitkár-helyettesére hivatkozva. Az illetékes nem indokolta a halasztást, és arról sem beszélt, hogy az ideiglenes vagy állandó jellegű, csupán annyit közölt, hogy a régi tilalom marad érvényben.

„Három szigorú tilalom marad érvényben: az orrszarvúk és a tigrisek és a belőlük készült termékek exportja és importja, ugyanezek eladásának, vásárlásának, szállításának, postai úton küldésének szigorú tilalma és az orrszarvútülkök és tigriscsontok felhasználása a gyógyászatban” – közölte Ting, hozzátéve, hogy a tiltott tevékenységek elkövetőit a jövőben is súlyos büntetéssel fogják sújtani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!