Óvintézkedés

2019.10.10. 07:21

Suttogva beszélnek az anyabálnák és borjaik, ha ragadozó van a közelben

A halk hanggal nem hívják fel magukra és kicsinyeikre a figyelmet az északi simabálnák.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Andrew Sutton

Ragadozók közelében úgy védelmezik kicsinyeiket az északi simabálnák nőstényei, hogy suttogva beszélnek hozzájuk

állapította meg egy amerikai tanulmány.

Sok bálnafaj felnőtt egyedeire nem lesnek ragadozók a vízben, mert a testméretük elrettenti őket, kicsinyeikre azonban sokkal gyakrabban vadásznak idézte a phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál a Biology Letters című tudományos folyóiratban közölt kutatást.

Az amerikai Syracuse-i Egyetem tudósai vezette kutatócsoport tapadókoronggal mikrofonokat erősített északi simabálnákra (Eubalaena glacialis), hogy hangadásaikat rögzítsék.

A fajt a Természetvédelmi világszövetség (IUCN) a súlyosan veszélyeztetettek közé sorolja, nagyjából 500 példány maradt fenn belőlük.

A kutatók azt találták, hogy az anya-borja párosok csökkentették az erős, messze hangzó kiáltásaik számát a fiatal egyedekhez és a vemhes nőstényekhez képest.

Ugyanekkor az anya-borja párosok a többiekhez képest gyakrabban kommunikáltak nagyon halk hangokon.

A simabálnák kiáltása általában körülbelül egy kilométerről hallható, a suttogás csak mintegy száz méteres körzetben.

Ezek az alacsonyabb amplitúdójú hangrezgések csökkentik a kockázatot, hogy ragadozók hallgassák ki őket, de lehetővé teszik az anyaállat és kicsinye közötti kommunikációt

olvasható a tanulmányban.

A bálnákra vadászó ragadozókról úgy vélik, a zsákmány által kiadott hangok alapján találnak az áldozataikra, mivel a vízben gyakran rosszak a látási viszonyok.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!