Megelőzés

2019.11.19. 06:59

Évekre is börtönbe kerülhet, aki halálosan megfenyeget másokat 

Emberölés előkészületének minősül a gyilkossági szándék közzététele: akár ötévi szabadságvesztés is kiszabható azokra, akik szöveges üzenettel és különféle rémisztő videofelvételekkel azt tudatják, hogy vérontást fognak elkövetni.

Forrás: Shutterstock

A Magyar Nemzet erről szóló cikke egy határozatra hivatkozik, amelyet nemrég fogadott el a Kúria öttagú büntető jogegységi tanácsa.

A büntetőjogi elmarasztaláshoz nem szükséges, hogy az üzenetet küldő embert valaki más megbízza a tett elkövetésével. Elegendő az is, ha saját elhatározásból közli a szándékát – írta a lap keddi száma.

Az ítélkezés eddig nem volt egységes. Némelyik bírói fórum az elmarasztalás feltételének tekintette, hogy a gyilkossági üzeneteket továbbító személy valakinek a felhívására cselekedjék, mondhatni „bérgyilkosjelöltként” lépjen fel.

A Kúria döntése nyomán az elkövető mostantól egyaránt felelős lesz, akár biztatásra fenyegetőzött, akár saját elhatározásból.

Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője a Magyar Nemzetnek úgy vélekedett, hogy hasznos és időszerű a Kúria új jogegységi határozata. Azt mondta, hogy a halálos fenyegetések ügyében is nagyon fontos a bűncselekmények megelőzése.

Nagy László Tibor közölte, hogy a szándékos bűncselekmények négy szakaszra oszthatók:

  • A gondolat, a bűnös szándék kialakulása – ez nem büntethető.
  • Az előkészület, vagyis például az eszköz beszerzése, a helyszín kiválasztása vagy a halálos fenyegetés közzététele. Az előkészületet önmagában csak a legsúlyosabb bűncselekmények esetében szankcionálja a törvény. Az emberölés előkészületének büntetése egytől öt évig terjedő szabadságvesztés lehet.
  • A kísérlet, amelyért ugyanolyan büntetés jár, mint a
  • befejezett bűntettért
  • - sorolta az osztályvezető.

    Borítóképünk illusztráció

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!