meglepetés

2020.01.06. 10:08

Flashmobot tartott egy mozdonyvezető a pécsi vasútállomáson (videó)

Nagy meglepetésben volt részük szombaton azoknak az utasoknak, akik este fél hét felé a pécsi vasútállomáson tartózkodtak. Nem gyakran látni ugyanis olyat, hogy az IC mozdonyvezetője az állomás utascsarnokában álló zongorán kezd játszani, a dallamokat pedig énekszó és táncosok is kísérik.

Zs. K.

A Pécsi Nemzeti Színház rögtönzött előadása sokakat megörvendeztetett, a zongorán Bókai Zoltán, a Pécsi Nemzeti Színház karmestere játszott, aki egyébként a Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekar karnagya is. Kevesen tudják róla, hogy a sok más titulusa mellett mozdonyvezető végzettsége is van és jelenleg is érvényes mozdonyvezetői engedéllyel rendelkezik – írja a Bama.

A flashmob résztvevői, a Pécsi Nemzeti Színház művészei A muzsika hangja című musicalből adtak elő egy jelenetet a pécsi utasközönségnek.

„Rossz hír, hogy ez az előadás megismételhetetlen, a jó pedig az, hogy a zongora, melyet egy névtelen felajánlónak köszönhetünk, a pécsi vasútállomáson marad, hogy a jövőben bárki megszólaltathassa” – mondta Szabó Csaba pályavasúti területi igazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!