sáskainvázió

2020.03.03. 08:16

Kína kacsasereggel segítené Pakisztánt

Az ázsiai országban legalább akkora gondot okoz a minden korábbinál nagyobb invázió, mint Kelet-Afrikában.

UGANDA-ENVIRONMENT-LOCUSTS-FOOD

Forrás: AFP

Fotó: SUMY SADURNI

Kína segítséget ajánlott a sáskainváziótól sújtott Pakisztánnak a pusztítás megfékezésére. Az ottani szakemberek ugyanis úgy vélik, egy tervszerűen bevetett „kacsahadsereg” megállítaná a mindent lelegelő rovarokat – írja az Asia Times alapján az Origo.

Kína 100 ezer kacsát küldene Pakisztánba, hogy ezzel segítse az ország küzdelmét a sáskarajok inváziója ellen. Az ázsiai országban legalább akkora gondot okoz a minden korábbinál nagyobb invázió az egyre méretesebb rovarokkal, mint Kelet-Afrikában. Szomáliában, Eritreában, Etiópiában már legalább 13 millió embert fenyeget az éhezés azért, mert a rajok a termés jelentős részét elpusztíthatják még a tavaszi betakarítás kezdete előtt.

A sáskák a Vörös-tenger másik oldalán, Jemen, Szaúd-Arábia és Omán területén is pusztítanak, innen jutottak át a kelet-afrikai országokba. Pakisztánban nemrégiben vészhelyzetet hirdettek az invázió intenzitása miatt.

A sivatagi sáskák különösen nagy rombolásra képesek. Egy négyzetkilométernyi területet lefedő raj képes elpusztítani nagyjából 35 ezer ember napi élelmiszer-szükségletét. Egyetlen példány egy nap alatt a saját súlyának nyolcszorosát is elfogyasztja különféle növényekből. Egy nőstény ivarú sáska pedig akár 300 petét is lerakhat élete során.

Úgy tűnik azonban, Kínában vannak olyan agrárgazdasági szakemberek, akik nem ijednek meg a nagyon komoly problémát jelentő sáskáktól. Egy agrártudományi kutatóintézet szakértője kínai lapoknak nyilatkozva elmondta: akár 100 ezer kacsa is telepíthető rövid idő alatt Pakisztánba.

Az állatok „hadseregként” viselkedve visszaszoríthatják a sáskák terjedését és megtörhetik az inváziót.

A sáskák elpusztíthatók természetes ellenségeik vagy vegyszerek révén. „Környezetvédelmi szempontból, a ragadozókkal sokkal jobban járunk, mint vegyi anyagok permetezésével, amelyekből valamennyi visszamarad használatuk után. Ragadózókat bevetni a sáskák ellen jóval környezetkímélőbb, mint permetezni, arról nem is beszélve, hogy utána azok bekerülhetnek az élelmiszerláncba, azaz az emberek megehetik őket” – érvel a kacsák bevetése mellett Lu Lizhi, Csöcsiang tartomány Agrártudományi Akadémiájának vezető munkatársa. Közölte: a kacsák légi úton akár egy nap alatt Pakisztánba szállíthatók bevetésre.

A szakértő szerint az is a kacsák mellett szól, hogy fejlettebb harci képességekkel bírnak, mint a békák és a madarak. Lizhi szerint a kacsa azért is jobb választás a csirkénél, mert csoportban élő állat, ami kezelésüket, irányításukat könnyebbé teszi. Arról nem is beszélve, hogy könnyebben túlélnek a terepen, mint más baromfiak.

Egyetlen kacsa képes végezni egész sáskacsaládokkal. Egy csirke vagy tyúk nagyjából napi 70 sáskát eszik meg, ezzel szemben egy kacsa akár háromszor ennyit, 200 sáskát is bekebelezhet – fejti ki a kutató.

A kacsák mellett szól az is, hogy egyáltalán nem finnyásak, és a bábokat éppúgy elfogyasztják, mint a kifejlett példányokat. Ezzel megakadályozhatóvá válna a sáskapopuláció újratermelődése.

A kacsákkal kapcsolatban azért ilyen optimisták Kínában, mert korábban már bizonyították rátermettségüket. Húsz évvel ezelőtt, Nyugat-Kína Hszincsiang területén már bevetettek egy 100 ezer fős kacsasereget, amikor India és Pakisztán térségéből egy hatalmas, a becslések szerint 400 milliárd egyedet számláló sáska-armada érte el Kína határait. Az ellen akkor baromfiakkal, tyúkokkal és kacsákkal védekeztek Kínában.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!