Természetvédelem

2020.04.22. 11:02

Bajban a fecskék a szárazság miatt, így segítheti a fészeképítésüket

A molnár- és füsti fecskék fészeképítéséhez a szárazság miatt sárgyűjtőhelyek kialakítását javasolja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Forrás: Shutterstock

A füsti- és molnárfecskék fészekanyaga az út pora, amennyiben az kellő mennyiségű vizet kapva sárrá válik. A szárazság miatt azonban a fecskék nem találnak maguknak sarat, amiből megépíthetnék, tatarozhatnák a fészkeiket.

Ezen a természetes és a kihelyezett mesterséges fészkek, fészektelepek közelében sárgyűjtőhelyek létesítésével és fenntartásával lehet segíteni

közölte az egyesület.

A szakemberek azt javasolják, hogy kisforgalmú utak földes padkáján, gyártelepek udvarán slag vagy vödör segítségével asztalnyi területet iszapoljunk be, majd addig locsoljuk a vizet, amíg a talaj többet már nem tud beszívni. Ezt követően az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően néhány naponta locsoljuk a területet, folyamatosan lágy saras állagban tartva azt.

Ilyen sárgyűjtőt a kertben is lehet létesíteni, de alkalmazhatunk tálcás sárgyűjtőhelyet is, amely erkélyen, tornácon is használható.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!