világra jött

2020.11.23. 12:50

Óriáspanda született egy nyugat-japán állatkertben

Ejmejnek és Rauhinnak ez a tizedik utódja.

Forrás: Shutterstock

Óriáspanda született a nyugat-japán Vakajama prefektúra egyik állatkertjében: a hétvégén világra jött hím bocs szülei tizedik utódja – számolt be hétfőn a helyi sajtó.

Az Adventure World állatkert közlése szerint a 20 éves anyaállat, Rauhin helyi idő szerint vasárnap délben hozta világra kicsinyét. A pandakölyök és az anyja is jó egészségi állapotban vannak.

A bocs 20,5 centiméterrel és 157 grammal született. Az állatkertben eddig tizenhét pandakölyök jött a világra.

A jövevény apja a 28 éves Ejmej, a világ legidősebb, fogságban élő óriáspandája, amely természetes módon képes utódokat nemzeni.

Az apaállat emberi években már több mint 80 évesnek számít.

Ejmejnek és Rauhinnak ez a tizedik utódja. A nőstény legutóbb 2018 augusztusában adott életet egy pandakölyöknek.

A világjárvány miatt ezúttal nem tudtak elutazni Japánba azok a kínai szakemberek, akik asszisztálni szoktak a pandaszületéseknél, ami azt jelenti, hogy most először jött világra pandakölyök kizárólag japán személyzet felügyelete mellett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!