meglepő eredmény

2020.12.16. 12:29

A kenguruk is képesek a kutyákhoz hasonló kommunikációra

A fogságban élő, de nem megszelídített erszényesek megtanulták, hogyan kérhetnek segítséget a táplálék megszerzéséhez.

Forrás: Shutterstock

Fotó: hedgehog94

A kenguruk képesek megtanulni, hogy a kutyákhoz hasonlóan kommunikáljanak az emberrel, a tekintetüket használva a „mutatáshoz” és a segítségkéréshez – állapították meg ausztrál és brit kutatók.

A tanulmány 11 fogságban élő, de nem megszelídített kenguru bevonásával készült.

Az erszényesek közül tíz, amikor nem tudott kinyitni egy élelemmel teli dobozt, mereven bámult a kutatókra. Kilenc közülük pedig felváltva nézett hol az emberre, hol a tárolóra, mintha a tárgy felé akarna mutatni.

„Mi ezt a kommunikáció egy szándékos formájának tekintettük, segítségkérésnek” – mondta a tanulmányt vezető Alan McElligott, az angliai Roehampton Egyetem kutatója, aki jelenleg Hongkongban dolgozik. „A vadon élő fajok esetében nem igazán jellemző az a fajta viselkedés, amelyet az alanyoknál tapasztaltunk, ezért ilyen meglepő az eredmény” – tette hozzá a szakember.

A kutatók szerint az eredményeik ellentmondanak annak a nézetnek, hogy csupán a háziasított állatok, úgymint a kutyák, lovak és kecskék kommunikálnak az emberrel, és azt sugallják, hogy sok más állat is képes rájönni, miként „juttassa el az üzenetét” az emberekhez.

„Korábban úgy véltük, hogy csak a háziasított állatok próbálnak segítséget kérni probléma esetén. De a kenguruk is ezt teszik” – mondta Alexandra Green, a Sydney-i Egyetem munkatársa.

A kutatók a Biology Letters című folyóiratban publikálták az eredményeiket.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!