Veszélyeztetett faj

2021.03.03. 12:35

Először raktak tojásokat egy ritka teknősfaj fogságban élő egyedei Kambodzsában

Először rakott tojásokat egy súlyosan veszélyeztetett teknősfaj, a királyi teknős (Batagur affinis) néhány fogságban élő egyede Kambodzsában – jelentette be kedden a New York-i központú Wildlife Conservation Society (WCS).

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A múlt héten lerakott 71 tojást rejtő öt fészket a délnyugat-kambodzsai Koh Kong tartományban lévő hüllőközpont egyik mesterséges homokszigetén fedezték fel.

A déli Batagur-teknősként is ismert királyi teknős egyike a világ 25 legveszélyeztetettebb édesvízi és szárazföldi teknősének. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vöröslistáján a súlyosan veszélyeztetett fajok közé tartozik.

A központban kihelyezett kameracsapdák felvételeinek tanúsága szerint a tojásokat öt királyi teknős rakta le. Az állatok közül négyet a Koh Kong tartományban lévő Sre Ambel folyórendszernél felfedezett fészkekből gyűjtöttek be még 2006-ban, egy példányt pedig a helyiek adtak át a központnak 2017-ben.

„Ez az első alkalom, hogy a fogságban nevelt királyi teknős nőstények tojást raktak azóta, hogy 2006-ban a központba kerültek”

– mondta Som Sitha, a WCS munkatársa. Hozzátette: „a csapat a tojások keltetését segítő mesterséges fészkeket fog kialakítani vagy úgy hagyja őket, ahogy vannak”.

„A fogságban történő tenyésztés mérföldkőnek számít a királyi teknősök megóvását célzó erőfeszítések terén Kambodzsában” – mondta Steven G. Platt, a szervezet munkatársa.

„Reményeink szerint hamarosan nagyszámú királyi teknős születik fogságban, amelyeket aztán szabadon engedünk a vadonban”

– tette hozzá a szakember.

A királyi teknős onnan kapta előkelő nevét, hogy a történelmi időkben csak a kambodzsai uralkodói család tagjai fogyaszthatták tojásait. Egészen 2000-ig úgy vélték, hogy a faj kihalt Kambodzsában, ekkor azonban egy kisebb populációt fedeztek fel a Sre Ambel folyóban. A helyi halászati hatóság és a WCS azóta együtt dolgozik, hogy megóvják a fajt a kipusztulástól.

2005-ben Kambodzsa nemzeti hüllőjévé nyilvánították az állatot.

Borítókép: királyi teknős (Batagur affinis)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!