Himalája

2021.07.31. 09:05

Megtalálták a holttestét három februárban eltűnt hegymászónak

A K2, vagyis a világ második legmagasabb hegyének meghódítása közben vesztették el életüket.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Körülbelül 8 ezer méteres magasságban találták meg a pakisztáni Muhammad Ali Szadparát, országa nemzeti hősként ünnepelt alpinistáját, valamint az izlandi John Snorrit és a chilei Juan Pablo Mohrt. Hóból kiolvadó tetemüket a környezettől elütő színű öltözetük miatt serpák látták meg. A halottak személyazonosságát kedden sikerült azonosítani.

A három férfi február 5-én indult útnak, mivel pedig nem tértek vissza, két héttel később halottnak nyilvánították őket. A holttestek néhány száz méterrel egy nehéz és veszélyes szűkület, a Bottleneck néven ismert meredek átjáró alól kerültek elő. Az eltűntekkel együtt mászott a pakisztáni alpinista fia is, Szadzsid Ali Szadpara, aki 2019-ben a legfiatalabb hegymászóként jutott fel a K2 8611 méter magas csúcsára. Neki sikerült túlélnie a tragédiába torkolló vállalkozást is, mivel még a Bottleneck elérése előtt elromlott az oxigénpalackja, így apja kérésére visszafordult. A fiatal hegymászó később az élére állt annak a csapatnak, amelyik apja és két társa keresésére indult. Megtalálásuk idején is éppen a hegyen tartózkodott.

Aki a hegyen eltűnik, nem biztos, hogy előkerül

Februárban a pakisztáni hadsereg még helikopterekkel és repülőgépekkel, valamint a legmodernebb radartechnológiával kereste a hegymászókat, de nem sikerült a nyomukra bukkanni. A pakisztáni túraszervezők szövetsége szerint, bár végül az emberek megtalálták az eltűnteket, 8000 méteres magasságban szinte lehetetlen kiásni a holttesteket a hóból. Így valószínűleg arra fogják kérni a hozzátartozókat, hogy járuljanak hozzá a helyszínen való újratemetéshez.

A Pakisztán és Kína határán emelkedő, a Karakorum-hegységhez tartozó himalájai hegycsúcsot a világ legveszélyesebbjeként tartják számon. Téli meghódítása pedig különösen nagy kihívás, idén sikerült először egy nepáli csapatnak. A K2 eddigi legsúlyosabb tragédiájában egyszerre 11 hegymászó lelte halálát 2008 augusztusában, szintén a Bottlenecknél.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!