Egy a természettel

2021.09.28. 11:04

Vadászati világkiállítás: a nyitóhétvégére több mint 30 ezren váltottak jegyet

Nagyon sok a látogató az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon: a nyitóhétvégére több mint 30 ezren váltottak jegyet a Hungexpóra – mondta a rendezvény szakmai igazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Általános iskolás a Központi Magyar Kiállításon az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 27-én.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Bors Richárd elmondta,

mivel a rendezvény nemcsak a fővárosban zajlik, a teljes látogatószám már elérte a 650 ezret.

Hozzátette, mintegy 40 ország állított ki a Hungexpón, és mintegy 100 ország képviselteti magát valamilyen formában.

A kiállításról elmondta azt is, a Hungexpón mintegy 75 ezer négyzetméteren és nyolc pavilonban rendezték meg.

Az állandó kiállítások betekintést nyújtanak a magyar történelembe, a különböző helyi élőhelyekre és állatfajokra. Kiemelte, hogy a világkiállításon felépült egy egymillió literes akvárium is, amelybe magyar halfajokat – köztük vizát – telepítettek.

Közölte azt is, hogy a trófeaszemlén – mintegy ötezer négyzetméteren – több ezer trófeát mutatnak be. Fegyverbemutatót is tartanak, és meg lehet ismerni a hagyományos vadászati módszereket is.

Bors Richárd jelezte,

hogy hétfőn mintegy 70 iskolás csoport – háromezer diákkal – kereste fel a kiállítást, míg kedden újabb 80 csoportot várnak szintén több ezer kisdiákkal. A programok számukra ingyenesek

– tette hozzá.

Szólt arról is, hétfőn lengyel napot tartottak, kedden pedig török nap lesz. Ez azt jelenti, hogy előadások és kiállítások segítségével mutatják be a tematikus témákat.

Borítókép: általános iskolás a Központi Magyar Kiállításon az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 27-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!