Jelentős kulturális érték

2021.10.16. 15:02

Boszorkányperben elkobzott szakrális dobukat akarják visszakapni a számik

A norvégiai számik (lappok) visszakérik egy szakrális dobukat, melyet 1691-ben, egy boszorkányperben kobzott egy tőlük Dánia – írta a The Guardian.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A dob Anders Poulsson számi (lapp) sámáné volt, akit letartóztattak és börtönbe zártak.

A dobot elkobozták, és a dán királyi család művészeti gyűjteményébe került, míg 1849-ben a dán Nemzeti Múzeumba nem szállították.

1979 óta a dobot Dánia kölcsönadta a norvégiai Karasjok Sámi Múzeumának, a szerződés december 1-jén jár le. A dobot várhatóan visszaviszik Dániába, a számik azonban szeretnék, ha náluk maradna.

A karasjoki Sámi Múzeum már korábban levelet írt a dán Nemzeti Múzeumnak, hivatalosan kérte, hogy adja át a dob tulajdonjogát. A számi parlament elnöke, Aili Keskitalo a norvég és a dán sajtónak írt egy közleményt, melyben a dob visszaadását kérte.

„Ez egy szertartásokon használt, szakrális tárgy, melynek jelentős a kulturális értéke. A történelem során a számi sámánok arra használták, hogy a jövőt előre jelezzék, és kapcsolatba lépjenek a szellemi világgal”

– mondta Keskitalo.

Kevés maradt fenn a dobok közül, a legtöbb európai tulajdonban, egyikük a British Múzeumban található.

„Nagy fájdalom nekünk, hogy ezek a fontos tárgyak múzeumok pincéiben rejtőznek, ahol a számik nem láthatják, nem tanulmányozhatják őket”

– tette hozzá Keskitalo.

A dán Nemzeti Múzeum kutatási vezetője azt mondta a norvég Verdens Gang című lapnak, hogy megfontolják a kérést, de a visszaadásról a dán kulturális miniszternek kell döntenie.

Keskitalo szerint évek óta kérik a dobot. Azt reméli,

„a dán királynő a dán emberek és az ország lelkiismereteként fog viselkedni”.

Margit királynő még nem válaszolt a kérésre.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!