Csillagászat

2021.10.09. 08:40

Egyedülálló jelenséget, 3 csillag körül keringő bolygót fedeztek fel

A felfedezés arra is rámutatott, hogy az univerzumban a bolygók képződése sokkal aktívabban zajlik, mint hitték.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Las Vegas-i Nevadai Egyetem tudósai a chilei Atacama sivatagban található ALMA obszervatórium, vagyis csillagvizsgáló segítségével figyelték meg az úgynevezett GW Orions csillagrendszert. Kutatás közben pedig először fedezhettek fel három csillag körül keringő bolygót.

A GW Orions csillagrendszerben a vizsgált három csillag körüli három porgyűrű kulcsfontosságú a bolygóképződés szempontjából.

A PhyOrg.com tudományos hírportál szerint a porgyűrűk vizsgálata közben bukkantak a kutatók egy jelentős, de titokzatos résre a hármas csillaglemezen.

A szakértők a jelenség több lehetséges okát is megvizsgálták. Ezek között szerepelt, hogy a rést a csillagok gravitációs ereje hozta létre. Jóval valószínűbb magyarázat azonban, hogy a rést egy nagy tömegű, Jupiterhez hasonló bolygó jelenléte okozza.

Maga az égitest nem látható, de a felfedezések alapján arra lehet következtetni, hogy ez az első olyan bolygó, amely három csillag körül kering. A következő hónapokban további vizsgálatokat végeznek, hogy közvetlen bizonyítékokat szerezzenek a jelenség magyarázatára.

Ez azt jelentheti, hogy a bolygóképződés sokkal aktívabban zajlik, mint ahogyan korábban gondoltuk– jelentette ki Jeremy Smallwood, a tanulmány vezető szerzője.

A gázóriások általában az első bolygók, amelyek egy csillagrendszeren belül kialakulnak. Ezeket követik a szilárd felszínű bolygótestek, az úgynevezett Föld-típusú bolygók.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!