Automatizálás

2021.10.26. 11:05

Önvezető hajókkal orvosolnák a fokozódó munkaerőhiányt

Az önvezető technológia a tengeri hajózásban csökkentheti a költségeket és növelheti a biztonságot is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Bár sokan még az önvezető autóktól is idegenkednek, máris itt az első önvezető hajó. A japán Nippon Alapítvány közhasznú szervezet támogatja az első önvezető teherhajó technológiai fejlesztését. A Bloomberg szerint ez az első lépés azon az úton, amellyel Japán el szeretné érni, hogy 2040-re a teljes flottájának 50 százalékát legénység nélküli hajók tegyék ki – olvasható a Mandiner cikkében.

Az alapítvány támogatásával Japán legnagyobb hajózási társasága, a Nippon Yusen KK vállalat hajója 2022 februárjában teszi majd meg első útját a Tokiói-öbölben. A 236 mérföldes, vagyis 380 kilométeres táv lesz az első, amelyet önvezető konténerhajó teljesít a nyílt vízen a tengeri forgalomban. A Nippon Yusen leányvállalatának vezérigazgatója, Satoru Kuwahara elmondta, Japán szeretne az élen járni a hajók automatizálásának területén.

Japán kényszerhelyzetben van a munkaerőhiány miatt

Satoru Kuwahara szerint hatalmas szükség van az önvezető hajókra, hiszen az országban rendkívül nagy a munkaerőhiány, a társadalom pedig jelentős mértékben öregszik.

A japán hajók legénységének 40 százaléka 55 éves vagy annál is idősebb.

A Nippon Alapítványnál továbbá úgy vélik, hogy figyelembe véve az olyan tényezőket, mint a mesterséges intelligencia, amelynek segítségével javíthatják az új technológia hatékonyságát, akár 9 milliárd dollár megtakarítást is elérhetnek az önvezető technológiának köszönhetően. Emellett ezzel az innovációval sok tengeri balesetet megelőzhetnek majd, így csökkenhetnek a biztosítási díjak is.

A hajózási ágazat biztonságával kapcsolatos tanulmányok azt mutatják, hogy a tengeri balesetek körülbelül 70 százalékát emberi hiba okozza.

Jelenleg folyik az adatgyűjtés a szárazföldi támogatóközpontban, az időjárástól kezdve a radaradatpontokig minden lényeges tényezővel kapcsolatban. Ezek alapján fogják a hajót felkészíteni és beprogramozni a próbaút előtt. Megnyugtatásként Kuwahara azt is elmondta, hogy zavar esetén a hajó kormányzása távolról is megoldott lesz, így szükség esetén az adatközpontban átveszik a jármű irányítását.

Kuwahara hozzátette, reményeik szerint a technológia 2025-re készen áll majd a gyakorlati használatra. Addig viszont a technikai háttér fejlesztése mellett szükség van a hajózás körüli törvényi környezet és az ipari szabványok módosítására, hogy azok illeszkedjenek az önvezető hajók paramétereihez. Egyelőre azonban még a 2022-es próbaüzemre készülnek a szakemberek, folyamatosan szimulációkat futtatnak egy Tokiótól keletre található technológiai központban.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!