Li-2T 301

2021.11.10. 08:10

Újabb repülőgéppel bővül a szolnoki RepTár flottája

Újabb repülőgéppel, az úgynevezett „Tevével” bővül a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum flottája; a Li-2T 301-es oldalszámú gép péntektől tekinthető meg a múzeum udvarán, a spotter torony mellett – közölte a RepTár.

Forrás: MH 86. Szolnoki Helikopter Bázis

A tájékoztatás szerint a gépet két részletben szállítják át a RepTárba az MH. 86. Szolnok Helikopter Bázisról, a régi repülőmúzeum területéről – ahol 2016 őszéig volt látható -, majd az új helyén tervezik felújítani.

A Li-2T típusú gépet 1952-57 között a Magyar Néphadsereg alkalmazta, majd 1957-ben a MALÉV gépparkjába került HA-LIS lajstromjelzéssel.

1964-es selejtezését követően a pécsi vidámparkban állították ki, ahonnan a Szolnoki Repülőmúzeumba került 2006-ban. Szolnokon visszakapta eredeti katonai zöld festését és 301-es oldalszámát – olvasható a közleményben.

Mint felidézik, a Li-2 az amerikai DC-3 szállító repülőgép licenc alapján gyártott szovjet változata volt. A Douglas gyár alsószárnyas, kétmotoros repülőgépének gyártási jogát 1936-ban sikerült megszereznie a Szovjetuniónak. Az első gépek PSz-84 típusjelzéssel (Passzazsirszkij Szamoljot = utasszállító repülőgép, 84 = repülőgépgyár száma) Borisz Pavlovics Liszunov vezetésével készültek el, majd 1939-től a sorozatgyártásuk is elkezdődött. 1940-ben az Aeroflot, a szovjet polgári repülés alkalmazta a típust, amely 1942-ben kapta meg a Li-2 típusnevet. A második világháború kitörésétől katonai feladatokra használták, egyebek között desszantegységek szállítására, utánpótlások célba juttatására.

Az alapvetően nem harci gépnek tervezett repülőgépnek volt felfegyverzett változata is.

A közlemény szerint a PSz-84/Li-2 típust csaknem húsz évig gyártották. A szocialista országok többsége rendszerbe állította, Magyarországon 31 darab Li-2 volt. Hazánkban a háború után megalakult Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt. pilótái repülték az első gépeket, amelyek 1946 augusztusi érkezésüket követően magyar lajstromjelzést kaptak. 1946. október 15-én szálltak fel az első belföldi járatok, egy évvel később már nemzetközi légiforgalomban is részt vettek. Tizenöt éven keresztül voltak megbízható gépei a magyar polgári légiforgalomnak. Az utolsó Li-2-est a MALÉV flotta búcsúztatta el 1961-ben.

A Magyar Néphadseregben 1949-ben redszeresítették azt a típust, amelyet Tevének neveztek el. A nagyközönségnek az 1951-es díszszemlén mutatkozott be és 1975-ig szolgált a magyar légierőben – szerepel a RepTár közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!