Kincsek a mélyben

2022.03.09. 15:55

Rátaláltak Shakleton több mint 100 éve elsüllyedt hajójára

Az Antarktisz felkutatására indult hajó 1915. január 19-én a jég fogságába esett, majd 10 havi sodródás után elsüllyedt.

Megtalálta Ernest Shackleton több mint 100 éve az Antarktisznál elsüllyedt Endurance nevű hajóját a felkutatására indult tudományos expedíció. A BBC News beszámolója szerint az 1915-ben elsüllyedt hajót a hétvégén találták meg a kutatók a Weddell-tenger fenekén.

A vízalatti felvételek tanúsága szerint az Endurance jó állapotban maradt meg. Bár 3 ezer méter mélyen fekszik a tengerágyban, szinte úgy néz ki, mint azon a novemberi napon, amikor több mint egy évszázada alámerült.

A hajó faanyaga ugyan sérült, de nagyjából egyben van a törzse, és az Endurance felirat világosan olvasható a hátsó részén.

Minden túlzás nélkül ez a legszebb fából készült hajóroncs, amelyet valaha láttam, messze a legszebb. Függőlegesen áll, jól kiemelkedik a tengerfenékből, ép, és ragyogó állapotban van

– hangsúlyozta Mensun Bound tengeri régész, az expedíció tagja.

Az elveszett hajó felkutatására a Falkland-szigeteki Tengeri Örökség Alapítvány, az FMHT indította el az Agulhas II dél-afrikai jégtörőhajót, távirányítású tengeralattjárókkal felszerelve. A küldetés vezetője, a veterán sarkvidéki geográfus, John Shears elmesélte, hogy leesett az álla, amikor a kamerák képe a hajó nevére siklott.

A Birodalmi Transzatlanti Expedíció már az I. világháború kitörése után, 1914. augusztus 1-jén indult útnak, hogy átszeljék a Déli-sarkvidéket.

A terv szerint az Endurance fedélzetén utazó nagyobb csapat a Weddell-tenger felől indult volna kutyaszánokon és motoros szánkón, egy másik hajó, az Aurora legénysége pedig a másik oldalról indulva depókat létesítve haladt volna a sarkvidék belseje felé, hogy segítsék a többieket az út 2. felén. Az Endurance utasai azonban partra sem tudtak szállni, a hajó 1915. január 19-én a jég fogságába esett, majd 10 havi sodródás után elsüllyedt. Utasai úszó jégtáblákon vertek tábort, és csak 1916 áprilisára sikerült mentőcsónakokkal elvergődniük a hajózási útvonalaktól távoli Elefánt-szigetre. Shackleton 5 emberrel és egy alig 6 méteres mentőcsónakban indult segítségért, a mentőcsapat augusztus 30-án ért vissza az Elefánt-szigetre, és mind a 22 ott rekedt emberre épségben találtak rá.

Hiába találták meg, nem hozhatják a felszínre

A nemzetközi expedíció tengeralattjárói több mint 2 héten át fésülték át az előre meghatározott kutatási területet, mielőtt végül szombaton, Shackleton temetésének 100. évfordulóján felfedezték a roncs helyét. A következő napokban részletes felvételeket készítettek a hajó testéről és a roncs környékéről. Maga a roncs a nemzetközi antarktiszi szerződés értelmében műemléknek minősül, és semmilyen módon nem szabad megbolygatni. Ezért nem hoztak a felszínre tárgyi emlékeket.

A hajó nagyjából ugyanúgy néz ki, mint amikor Shackleton expedíciójának fotósa, Frank Hurley 1915-ben utoljára lefényképezte.

Az árbocok ledőltek, a kötélzet kusza, de a hajótest nagyjából egyben van. Az orrnál némi sérülés látható, feltehetően ott, ahol a süllyedő hajó a tengerfenéknek ütközött. A horgonyok megmaradtak. A tengeralattjárók által készített felvételeken még néhány csizma és edény is észrevehető. A hajó faanyagán sokféle élőlény felfedezhető, de olyanok, amelyek felemésztették volna, nem. Michelle Taylor, az Essexi Egyetem mélytengeri sarkvidéki biológusa szerint ez nem is meglepő, mivel az erdőmentes antarktiszi térségben ezek a fafaló állatok nem telepedtek meg.

Az Agulhas befejezte a roncs felmérését, és kedden elhagyta a keresés helyszínét. A jégtörő hazai kikötője, Fokváros felé tart, de megállnak még a brit tengerentúli területen, Dél-Georgia szigeténél, ahol Shackletont eltemették.

Lerójuk tiszteletünket a Főnök előtt

– mondta John Shears, Shackleton becenevére utalva, amelyen egykor az Endurance legénysége szólította.

Borítókép: Roger-Viollet via AFP / © Harlingue

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!