Tehetséggondozás

2022.04.28. 18:00

Új központban kap helyet az MCC budapesti központja

A magyar építészeti hagyományokhoz illeszkedő új központban kap helyet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti központja, a tervek szerint a 2025/26-os tanév már az új, építészeti stíluskísérletnek is tekinthető, Somlói úti épületében kezdődhet meg a tehetséggondozó intézményben.

Az MCC szerdai, budapesti építész-szakmai rendezvényén Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke azt mondta, hogy a nagy méretű infrastrukturális fejlesztési projekt egyben szellemi építkezés is. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a Kárpát-medencei, de egész Közép-Európára és a nyugati világra kisugárzással bíró tehetséggondozó intézménynek méltó budapesti központja épüljön – tette hozzá Orbán Balázs.

Jelenleg több mint 5 ezer diák tanul a tehetséggondozó intézményben, a tervek szerint néhány éven belül ez a szám 10 ezerre fog nőni az MCC oktatási helyszíneinek száma pedig 30 felett lesz – mondta az MCC kuratóriumának elnöke.

Forrás: Gyurkovits Tamas / MCC

Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója felidézte, hogy a terhelt múltú épület egyik tömbje 1974-ben, a másik pedig 1985-ben készült el a Munkásőrség számára, utóbbi a Munkásőrség országos parancsnokságának és tisztképzőjének központjaként működött. Az épület infrastrukturálisan teljesen elavult, ezért alkalmatlan az MCC egyedülálló tehetséggondozó programjának megvalósításához. A jelentős minőségbeli problémák miatt végül egy új épület felépítése mellett döntöttek – tette hozzá Szalai Zoltán.

A főigazgató emlékeztetett, hogy 2020-ban nyílt tervpályázatot hirdettek az új épületre, a bírálóbizottság döntésében pedig kiemelt szerepet játszott az, hogy a leendő épület messzemenőkig illeszkedjen Budapest és a környék városképébe, valamint méltó módon kifejezze az MCC szellemiségét.

Forrás: Gyurkovits Tamas / MCC

Az Ybl Miklós-díjas Ferencz Marcel által tervezett új épület részben újító hatású, amely ugyanakkor a hagyományos magyar építészetre is támaszkodik – mondta Szalai Zoltán.

Mint felidézte, az új épületben az MCC Építészeti Műhelyt hoz létre Erhardt Gábor Ybl Miklós-díjas építész vezetésével. Az építkezések után a mostaninál jóval nagyobb lesz a helyszínen a zöldterület. Az épületet körülvevő, revitalizált park pedig a nagyközönség számára is nyitott lesz.

Városképet meghatározó épület

Térbe írt költészetnek nevezte az építészetet Ferencz Marcel. Az Ybl Miklós díjas építész és az MCC leendő központjának tervezője kiemelte, a mostani túlépített telken egy épület és egy egyhektáros, szabadon látogatható park fog állni. Az épület és környéke a Gellérthegy más ikonikus helyeihez hasonlóan tiszta eleganciát kíván hordozni – tette hozzá a NAPUR építész iroda vezető tervezője. 

Forrás: MCC

A tervek szerint a Munkásőrség egykori székhelyét egy olyan épület fogja felváltani, amelyet kívül-belül az igényesség jellemez, és nem utolsó sorban bővelkedik a zöldterületekben.  A mostani két épület helyett ugyanis csak egy, a nagyobbikkal közel azonos alapterületű fog állni a telken, így a mostaninál jóval kiterjedtebb lesz a zöldfelület.

Az MCC valamennyi érintett hatósággal, szakhatósággal, így a műemlékvédelemmel, valamint a közműszolgáltatóval is folyamatosan folytatott, illetve folytat egyeztetéseket, hogy a megfogalmazott jogszabályi és szakterületi előírások a tervdokumentáció elkészítése, illetve a kivitelezés során is érvényesüljenek. Így egy ikonikus, a közösségteremtő és -szervező funkciókat teljeskörűen magába foglaló, a 21. század követelményeinek megfelelő, ugyanakkor a környezetével harmonizáló, a városképet meghatározó épület állhat majd a Somlói úton 2025-től – erősítették meg az konferencián felszólaló építész szakemberek. 

Forrás: MCC

Az épített környezet identitásunkat is meghatározza – hívta fel a figyelmet az MCC amerikai vendégoktatója. Stephen Sholl kiemelte, emiatt van annak jelentősége, hogy építészeti hagyományokra támaszkodó épületek szülessenek. Sholl a projekt átláthatóságát, társadalmasítását is dicsérte előadásában. 

A kivitelezési munkák várhatóan 2023 nyarától kezdődhetnek meg.  

A régi

Az MCC budapesti központja 2001 óta a Somlói út 49–53. szám alatt volt található, 2021 őszétől azonban a Tas vezér utca 3–7. szám alatti bérelt ingatlanba költözött a tehetséggondozó intézmény. 

A jelenlegi Somlói úti épület korábban a Munkásőrséget szolgálta. 1974-ben épült fel a Spiró Éva által tervezett kisebb épület (továbbképző központ és szállás), majd 10 évvel később adták át a Pázmándi Margit nevével fémjelzett nagyobbik épületet, amely a Munkásőrség országos parancsnokságának és tisztképzőjének központjaként szolgált. Az építés során a technológiában, anyaghasználatban és a kivitelezésnél is – ahogy a korra oly sokszor jellemző volt – súlyos hiányosságok mutatkoztak, így az épületek, a fenntartók erőfeszítései ellenére, menthetetlenül romlottak. Energetikai megoldásaik, technológiai berendezéseik elavultak, szigetelés hiányában fűtésük tetemes összegeket emészt fel, a gépészet menthetetlen. Ezt erősítették meg a konferencián felszólaló szakemberek is, akik egybehangzóan úgy látják, hogy az ingatlant lényegében nem lehet felújítani, hiszen már a tervezéskor rossz műszaki tartalommal készült. 

Forrás: Gyurkovits Tamas / MCC

Az új

A vonatkozó hazai jogszabályoknak és az európai uniós közzétételi szabályoknak teljeskörűen megfelelve meghirdetett közbeszerzési pályázatra tizenegy pályamunka érkezett, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt. Ebben a grémiumban a szakma olyan jeles képviselői kaptak helyet, mint Kálmán Ernő, Szalay Tihamér, Csóka Balázs és Sándor János építészek, valamint Sulyok Miklós művészettörténész és Csány Éva, Budapest I. kerület főépítésze.

A szakmai zsűri 2021. március 31-én két első helyezettet hirdetett, és arról is döntés született, hogy további három pályaművet megvásárol az MCC. A Tervpályázati Bírálóbizottság 5 szavazati joggal rendelkező építész tagja végül egyhangúlag döntöttek úgy, hogy a két nyertes közül csak a NAPUR Architect Kft.-t javasolták meghívni hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásba.

Az építéshatósági engedélyezés megtörtént, rövidesen pedig megkezdődhetnek a kivitelezési munkák. Az ütemtervnek megfelelően az MCC bízik abban, hogy a 2025/26-os tanévet már a Somlói úti új épületében kezdheti meg.

Forrás: MCC

Borítókép: Orbán Balázs / MCC

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!