Tudja-e, miért kezdtek az emberek egyiptomi múmiákat enni?

Hitték, hogy képesek kúrálni a különböző nyavalyákat

Az ókori egyiptomiak bekötözött tetemei vezérelték azt a középkortól a 19. századig terjedő hiedelmet, miszerint az őrölt mumifikált emberi maradványok gyógyhatással bírnak, és a bubópestistől a fejfájásig bármit képesek meggyógyítani.

A viktoriánus korban élőknek ráadásul hátborzongató elképzeléseik születtek a vacsora utáni szórakozásról.

Az abba vetett hit, hogy a múmiák képesek kúrálni a különböző nyavalyákat, évszázadokon át arra késztette az embereket, hogy valami borzasztó ízű dolgot nyeljenek le. A mumifikálódott testekből előállított, az egyiptomi sírokból Európába visszahozott múmiák maradványaiból létrehozott termékeket

 a szegények és gazdagok évszázadokon át fogyasztották feltételezett gyógyhatásuk miatt.

A 12. században a patikusok ugyanis őrölt múmiákat forgalmaztak a „túlvilági gyógyhatásuk” miatt. A múmiák a következő 500 évben receptre felírt gyógyszerekként kerültek forgalomba. Az antibiotikumok nélküli világban az orvosok koponyákat, csontokat és húst írtak fel a fejfájástól a duzzanat csökkentéséig vagy a pestis gyógyításáig.

Patikákban árulták a „múmiagyógyszereket”

De a múmiák fogyasztásának divatja nem győzött meg mindenki. Guy de la Fontaine, egy királyi orvos például kételkedett abban, hogy a múmia valóban hasznos gyógyszer vagy sem. A szakember halott parasztokból hamisított múmiákkal is találkozott Alexandriában 1564-ben.

A hamisítványok azonban szemléltettek egy fontos dolgot: állandó kereslet mutatkozott a gyógyászatban felhasználható múmiahús iránt, és az igazi egyiptomi múmiák kínálata ezt már nem tudta kielégíteni.

A patikusok és a gyógynövényeket árusítók még évszázadokon át, a 18. században is adtak ki úgynevezett múmiagyógyszereket a pácienseknek. 

Nem minden orvos gondolta azonban úgy, hogy a száraz, öreg múmiák adják a legjobb gyógyszert. Néhány doktor úgy vélte, hogy a friss húsnak és vérnek van olyan életereje, amely hiányzik a régóta halottakból. A „friss” szó még a legkétkedőbb nemeseket is meggyőzte.

Anglia Stuart-házi királya, a 1660–1685 között uralkodó II. Károly angol király emberi koponyákból készült gyógyszereket szedett be, miután egyfajta idegrohamot kapott.

Nem ő volt az egyetlen: az orvosok 1909-ig általában véve használták az emberi koponyákat bizonyos neurológiai állapotok kezelésére. A királyi és társadalmi elit számára a múmiaevés „királyilag megfelelő” gyógyszernek tűnt, mivel az általuk nagyrabecsült szakemberek azt állították, hogy a múmiák fáraókat rejtenek.

Szórakozás céljából bontották ki a múmiákat

Napóleon 1798-ban indult első expedíciójára Egyiptomba, amely felkeltette az európaiak kíváncsiságát, és lehetővé tette a 19. századi Egyiptomba utazók számára, hogy egész múmiákat szállítsanak Európába, amelyeket szó szerint az utcáról vásároltak. Ám a 19. században az emberek már nem fogyasztottak múmiákat a különböző betegségek gyógyítása címén. 

A viktoriánus korban inkább új mulatságot találtak: „kicsomagoló partikat” rendeztek, ahol az egyiptomi holttesteket bontották ki szórakoztatás céljából privát bulikon.

A korai, ilyen típusú eseményeknek orvosi tekintélyük volt: 1834-ben Thomas Pettigrew sebész kibontott egy múmiát a Royal College of Surgeons-ben. Az ő idejében a boncolások és műtétek még nyilvánosan zajlottak, így ez is csak egy újabb nyilvános egészségügyi eseménynek bizonyult.

Hamarosan azonban az orvosi kutatás megmaradt jellege is elveszett.

A múmiákat ezután már nem gyógyhatásúnak gondolták, hanem izgalmasnak. Az emberek özönlöttek a múmia-kicsomagoló eseményekre.

A múmiák átkáról beszéltek

A régészeti maradványok elkerülhetetlen elpusztítása pedig egyre sajnálatosabb méreteket öltött, ám a múmiabontó bulik a 20. század kezdetével lassan véget értek. A hátborzongató izgalmak elvesztették varázsukat.

Aztán Tutanhamon, az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik utolsó fáraója sírjának felfedezése újra felpörgette az „őrületet”.

Ennek az eseménynek hatása volt többek között az art deco dizájnra, a Chrysler épület ajtóinak motívumaira, a Cartier által tervezett órák alakjára. És bár Lord Carnarvon-nak, a expedíció szponzorának az 1923-ban bekövetkezett hirtelen halálát természetes okok okozták, hamarosan egy új babonának tulajdonították azt, Tutanhamon pedig sírjának és a köré szövődő „a fáraó átka”-legendának köszönhetően a világ legismertebb fáraójává vált. A populáris kultúrában is gyakran előfordul, több, bosszúszomjas múmiát ábrázoló horrorfilmet a sír felfedezése ihletett.

Ma is népszerűek a feketepiacon

1908 után John J. Johnston egyiptológus volt az első, aki otthont adott egy múmia első nyilvános kibontásának 2016-ban. A művészettel és tudománnyal fűszerezett showműsort produkáló Johnston magával ragadó kikapcsolódási eseményt teremtett, és felidézte, vajon milyen érzés lehetett egy viktoriánus „kicsomagoláson” jelen lenni. A hangszórókból a The Bangles Walk Like an Egyptian dala szólt, a résztvevők gint kortyolgattak,

a múmia azonban csak egy pólyába burkolt színész volt – az eseményt azonban mámorító érzékszervi keverékként szervezték meg.

A „műsort” a londoni St Bart Kórházban tartották.

Ma az antikvitások – köztük a múmiák – nagy népszerűségnek örvendenek a feketepiacon – mondta Marcus Harmes, a Dél-Queenslandi Egyetem Pathways Education professzora, akit az IFL Science online portál idéz. 

Azonban napjainkban egyetlen magára valamit is adó régész sem bontja ki a felfedezett múmiát, és egyetlen orvos sem javasolja annak az elfogyasztását.

A múmiák csábítása viszont még ma is erős: a mai napig árucikkekként (is) tekintenek rájuk.

Borítókép: illusztráció (Shutterstock)