tanács

2019.03.13. 19:04

Idén előbb támadhatnak a kullancsok

Az enyhe tél miatt a vérszívók átteleltek, előbb lesznek aktívak, ezért a védőoltást is előbb kell beadatni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ilike

Az enyhe idő miatt korábban kell számítani a kullancsveszélyre, ezért az állat által terjesztett fertőző betegségek elleni védőoltásokat is előbb kell beadatni – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Póta György felhívta a figyelmet, hogy az enyhe tél miatt a kullancsok átteleltek, előbb lesznek aktívabbak és korábban szaporodnak, ezért az általuk terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancs-encephalitis) elleni védőoltást is előbb kell beadatni.

A teljes védettséghez egy-három hónap különbséggel két oltásra van szükség, így tavaszra, nyár elejére fejti ki az oltás a védő hatását – hangsúlyozta, hozzátéve, egy év múlva ismétlőoltást kell kérni.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy az oltás nem a csípés és a rovar bőrbe jutása ellen véd, hanem az általa terjesztett vírusos agyhártyagyulladás kialakulása ellen, amely súlyos, nem ritkán maradványtünetekkel gyógyuló betegség. Póta György szerint

tévhit, hogy csak erdőben, kirándulás közben juthat a bőrbe kullancs, az élősködők a házak kertjében, hobbikertekben, városi zöld területen is jelen vannak.

Az adatok szerint olyan helyeken, országokban is megjelentek már a kullancsok, ahol eddig ritkán lehetett találkozni velük, így például a Baltikumban vagy Skandinávia bizonyos részein. Magyarország a kullancsok által közepesen fertőzött országok közé tartozik, de magasabb kockázatúnak számít az ország délnyugati része és az északi határ középső szakasza.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!