rászorultság

2019.10.29. 16:06

Elindult a református szeretetszolgálat adventi gyűjtése

A Szeretetdoboz-gyűjtésben elsősorban gyülekezetek, intézmények, iskolák, baráti közösségek közreműködésére számítanak.

Budapest, 2018. december 19. Kisteherautóba pakolják az Igazságügyi Minisztérium (IM) munkatársai által összegyűjtött karácsonyi élelmiszeradományokat a minisztérium épülete előtt 2018. december 19-én. Az adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke vette át. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Elindította idei, Szeretetdoboz elnevezésű országos adventi gyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) – jelentették be a legnagyobb hazai református közösség, a tiszántúli egyházkerület központjában, Debrecenben kedden sajtótájékoztatón.

Fekete Károly, az egyházkerület püspöke utalt a diakónia apostoli hagyományaira és arra, hogy a szegénygondozást a reformáció rendszerré formálta. Megemlítette, hogy Debrecenben már a 16. század első harmadában létrejött az ispotály, amit a „reformátusság adományaival, az egyház melléállásával támogatott”.

„Az advent ráirányítja a figyelmet az adományozásra” – jelezte a püspök, aki a Szeretetdoboz akcióról azt mondta, „minden apró gesztus fontos, (...) nem kincseket várunk, természetes alapanyagokat kérünk, hogy annak is legyen ünnepe, akinek az asztala szerényebb, mint a miénk”.

Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint akciójukkal minél több rászorulóhoz szeretnének eljutni.

Hozzátette: a 13 éve alakult alapítvány – a Szeretetdoboz tartós élelmiszergyűjtési és a gyerekeknek játékokkal kedveskedő Nyilas Misi cipősdoboz program mellett – közfoglalkoztatási programmal, mentorprogrammal és Nyilas Misi-ösztöndíjprogrammal is folyamatosan segíti a rászorulókat.

A Szeretetdoboz-gyűjtésben elsősorban gyülekezetek, intézmények, iskolák, baráti közösségek közreműködésére számítanak – jelezte Oláh István.

Simon Annamária, az alapítvány adománykoordinátora hozzátette: a Szeretetdoboz program keretében újrahasznosítható dobozokban gyűjtik a főként hosszú ideig elálló élelmiszereket és tisztálkodási szereket.

Az MTI érdeklődésére elmondta: évről évre egyre többen csatlakoznak adventi akcióikhoz, a Szeretetdoboz program keretében tavaly 115 tonna élelmiszert gyűjtöttek össze és juttattak el a rászorulóknak, a Nyilas Misi cipősdoboz program keretében pedig 10 ezer gyerek kapott játékokat karácsonyra.

Borítókép: Kisteherautóba pakolják az Igazságügyi Minisztérium (IM) munkatársai által összegyűjtött karácsonyi élelmiszeradományokat a minisztérium épülete előtt 2018. december 19-én. Az adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke vette át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!