Pályázat

2020.05.31. 12:32

Schanda: újabb pályázati lehetőség nyílik az OkosÓvoda programban

A csatlakozó intézmények részt vesznek egy kutatásban, amelyben az óvodás korosztály digitális tevékenységét elemzik.

Újabb pályázati lehetőség nyílik az OkosÓvoda program keretében – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

A minisztérium vasárnap eljuttatott közleményében idézte Schanda Tamást, aki azt mondta: a digitális gyermekvédelmet is szolgálja az OkosÓvoda program.

A Digitális Jólét Program már eddig is több mint száz intézménynek segített saját honlapjuk kialakításában. 2020-ban további száz óvoda kaphat egységes szolgáltatásként „kész arculati elemeket tartalmazó modulokat”, hogy így igényeinek megfelelően alakíthassa ki webes felületét – tette hozzá az államtitkár.

Azt írták: a három éve sikeresen működő programnak a honlapfejlesztésen túl része a pedagógusok és szülők tájékoztatása is a digitális gyermekvédelem kérdéseiben. Idén új elemként a csatlakozó intézmények részt vesznek egy kutatásban, amelyben az óvodás korosztály digitális tevékenységét elemzik.

A pályázóknak kutatási napló készítését kell vállalniuk, a szakértők az így összegyűlő információk alapján ajánlásokat fogalmaznak majd meg az óvodapedagógusoknak a digitális médiakörnyezethez kapcsolódó nevelési, oktatási kérdésekben.

Az OkosÓvoda program ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gyermekek ne váljanak kiszolgáltatottá, megfelelő védelmet kapjanak a digitális világban rejlő kockázatokkal szemben – hangsúlyozták.

A pályázattal kapcsolatos további információk a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia oldalon találhatók. A jelentkezési lapokat 2020. július 31-ig lehet benyújtani az [email protected] e-mail címre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!