megszokott kerékvágás

2020.12.14. 23:29

Az ezüsthétvégére elsimultak a bolti hullámzások

Megszűnt az idősáv okozta enyhe feszültség délelőttönként.

Budapest, 2017. december 17. Vásárló csomagokkal a belvárosi Váci utcában advent harmadik vasárnapján, a kereskedelemben ezüstvasárnap 2017. december 17-én. MTI Fotó: Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Azonnali hatással járt a kétórás délelőtti idősáv jól időzített, ezüstvasárnap hétvégéje előtt elrendelt felfüggesztése, mert a várakozásoknak megfelelően az elmúlt két nap alatt kiegyensúlyozottabbá vált az ünnepek előtti vásárlás, ami a két utolsó adventi héten, az élelmiszerboltokban pedig szenteste előtt pár nappal éri el a csúcspontját – írja a Magyar Nemzet.

Iparági tapasztalatok szerint ezzel együtt idén érezhetően visszafogottabb, a járványhelyzethez alkalmazkodó a lakosság év végi fogyasztása.

Már szombat délelőtt, illetve a teljes nyitvatartási időben érzékelhetően csökkent a nyomás a kereskedelmi egységeken, miután a kormány az ajándékvásárlási szezon fő szakaszának kezdetén – igazodva a piaci és fogyasztói igényekhez – felfüggesztette a délelőttönként kétórás korlátozással járó idősek idősávját.

A nagyobb láncok üzleteiben, a plázákban, drogériákban is azt tapasztalták, hogy arányaiban jobban eloszlott a már sűrűsödő vásárlótömeg mindkét hétvégi bevásárlási napon. Ezüsthétvége lévén vasárnap az esti hétórás zárásig lendületesebb maradt a forgalom az ajándékok – főként az iparcikkek, divatáruk, bútorok, műszaki eszközök, játékok – értékesítőinél, de főleg az élelmiszerüzletekben.

Sőt, ágazati szereplők szerint az már látszik, hogy idén az ünnepi asztalon nem spórolnak a magyarok, a napi fogyasztású alaptermékek iránti kereslet már az előző, a fizetések e havi utalását követő bronzvasárnapi hétvégén is erősebb volt. Az egyik diszkont pénztárosa akkor úgy becsülte a zsúfoltságot, hogy az az átlagos hétvégék forgalmának legalább a másfél-kétszerese lehetett.

Az idősáv felfüggesztése az eddigi jelzések szerint érzékelhetően segítette a vásárlótömeg egyenletesebb eloszlását az üzletekben.

Teljesen zökkenőmentes volt az átállás a korábbi, korlátozás nélküli rendszerre, a vásárlók fegyelmezetten igazodnak a változásokhoz.

Megfigyelhető az enyhítés mellett elvárt tudatos óvatosság is: mindenki viseli a maszkot, ügyel a távolságtartásra, nem jellemző az ajándékboltok csoportos látogatása, az idén ez nincs jelen programszerűen – mondta a Magyar Nemzetnek ezüstvasárnap estéjén Vámos György.

A kormány jó érzékkel nyúlt az intézkedéshez. Több áruterületen élénkült a forgalom, de még hullámzó a kép, van, ahol már nagyobb ütemben fogynak a karácsonyi ajándékok, és van olyan kereskedő is, akinél egyelőre szinten maradt az értékesítés – összegezte az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Megjegyezte:

az élelmiszerpiac talpon maradásához a hitelmoratórium is hozzájárult, és még most is ösztönzi a költekezést

a kisebb jövedel­műek köré­ben.

Ezzel együtt szavai szerint

idén általánosan érezhető a költekezésben és a bolti jelenlétben, hogy visszafogottabb karácsonyi ünneplésre készül az ország.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!