összefogás

2021.01.16. 07:39

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek országos nyitó istentiszteletét a budapesti Szent István-bazilikában tartják – közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT).

Budapest, 2020. január 19. Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke, dunamelléki püspök (középen, b-j) érkezik az ökumenikus imahét megnyitójára Budapesten, a Kálvin téri református templomban 2020. január 19-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A MEÖT és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közös programsorozatát megnyitó szertartást Erdő Péter bíboros, érsek és Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke vezeti.

A közlemény szerint „az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket, és imádkoznak a keresztények egységéért”.

Az MKPK és a MEÖT 2017-ben döntött arról, hogy az ökumenikus imahét kezdő vasárnapja egyben az üldözött keresztényekért imádkozás napja is. Ezen a vasárnapon mind a katolikus egyházközségek, mind az Ökumenikus Tanácshoz tartozó tagegyházak gyülekezetei a délelőtti istentiszteleteiken imádkoznak az üldözött keresztényekért.

Közölték azt is, hogy

az ökumenikus imahét idei központi témája az összefogás, bibliai mottója a János evangéliumából vett idézet: „Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek”.

Az ez évi imahét anyagát a svájci grandchamp-i szerzetesi közösség készítette, a szö­ve­get az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Vatikán Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanácsa ál­tal lét­re­ho­zott nemzet­kö­zi bi­zott­ság tag­jai véglegesítették.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg.

A program Magyarországon mintegy három évtizedes hagyományra tekint vissza.

Borítókép: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke, dunamelléki püspök (középen, b-j) érkezik az ökumenikus imahét megnyitójára Budapesten, a Kálvin téri református templomban 2020. január 19-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!