Miklósa Erika: A tévé előtt állva fogom nézni a találkozót, az tuti!

Van bármilyen kapcsolata a labdarúgással? Nyomon követi az Európa-bajnokság eseményeit és a magyar válogatott mérkőzéseit?

– Voltaképpen beleszülettem a fociba. Apukám futballbíró volt. NB2 csapatmérkőzéseken is fújt. Sokszor elkísértem őt a meccsekre. Gimnáziumban pedig alapítottam egy lány futballcsapatot, három-négy évig fociztunk. És ha tehetem, persze hogy nézem a magyar válogatott meccseit.

Hogy néz ki egy meccsnézés, van esetleg olyan dolog, ami elengedhetetlen?

– Együtt nézzük a mérkőzéseket a férjemmel, ő kiabál, olykor dühös, én csitítom. Szotyizunk és sörözünk is a tévé előtt. Gyerekként is szotyiztam, amikor édesapám magával vitt a meccsekre.

Milyen benyomásai voltak az első mérkőzésen? Hogy látja a mieink helyzetét?

– Tényleg nem szeretném véleményezni a játékukat. Én drukker vagyok. Biztosan beleteszik a szívüket a németek elleni küzdelembe. Apukám azt mondta egyszer: egy igazán jó focistának mindig van mit javítania a játékán. Én ezt a mondatát magamnál tartom azóta is, mert ő ugyan a játékosokra értette, de én ugyanezt képviselem a művészetben is, vagy akár a tehetséggondozásban. Sőt, szerintem minden profi sportoló és művész is ugyanígy gondolja. A focistáknak is mindig azzal az érzéssel kell lejönniük a pályáról, hogy ők mindent megtettek, tanultak a korábbi hibákból.

Mi lehet az orvosság a Svájc ellen elkövetett hibákra?

– Még Kemény Dénestől tanultam meg, hogy olyan csapatnak van szerencséje, amelyik teljes mértékben felkészült és odateszi magát. Oda kell tenniük magukat.

Milyen eredményre számít Németország ellen?

– Ha a szívemre hallgatok, akkor 2-1-re nyerünk. És most csak a szívemre akarok hallgatni. Megvertük már az angolokat is, akkor a németeket miért ne tudnánk? Okozhatunk is meglepetést, de ehhez kell a maximális koncentráció.

Ráadásul az elmúlt években okoztak már párszor csodát a fiúk.

– Szerintem ez nem csoda, hanem az eredménye annak, hogy van egy nagyon jó edzőnk, aki mentalitásban, szakmailag és emberileg is tökéletes erre a pozícióra. Úgy érzem, hogy jó úton vannak. A tévé előtt állva fogom végignézni a találkozót, az tuti, a férjem pedig úgy fog kiabálni a velencei házunkban, hogy azt Budapesten is hallják majd. Olyan harciasságot remélek a mieinktől, mint amit az albánokon láttam az olaszok elleni mérkőzésen, azt a fajta tüzet kell mutatniuk nekik is.

Lehet párhuzamot vonni a sport és a művészet között?

– Igen. Sokáig atletizáltam, és később sportolómentalitással éltem a nemzetközi operaénekesi karrieremet is. Megesik a sportban, hogy a tisztelet és a szemben álló csapat hírneve miatt ijedtség alakul ki a játékosokban. Eleinte én is féltem, amikor debütáltam a New York-i Metropolitanben, a világ tetején, ami olyan volt, mint egy olimpiai döntő. De aztán saját magamat nyugtattam meg: mitől is riadtam meg? Hát itt az alkalom, most kell megmutatnom, mindent kihozni magamból, hiszen eljutottam idáig, a világ tetejére egy kis mezővárosból, Magyarországról, egy kis országból. Ugyanígy kell felszívniuk magukat a mieinknek is, és igenis, meg kell mutatniuk, hogy tudnak és tehetségesek. A legjobbat kell kihozniuk magukból.

Meglehet a továbbjutás a csoportkörből?

– Bízom benne. A játékosokon múlik, hogy bízzanak magukban ők is. Önbizalom nélkül nem megy.