Foci

2014.10.02. 10:29

A felcsútiak bíznak a győzelmükben

Pénteken este 19 órakor az OTP Bank Liga 10. fordulójának nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia FC a Győri ETO FC csapatát fogadja. A felcsútiak bíznak abban, hogy a sorozatban megszerzett két győzelem után bezsebelik a harmadikat is.

Káldor András

Még ugyan nem teljesen kék az ég Felcsúton, de a legutóbbi két győztes mérkőzés után mindenesetre már derültebb, és a Puskás Akadémia labdarúgói szeretnék, hogy ez az állapot tartós legyen. Mivel két közvetlen riválisuk, a Pápa, és a Dunaújváros ellen nyertek kissé fellélegezhettek, most azonban újabb, kemény feladat vár rájuk. Harmadik bajnoki mérkőzésüket játsszák hazai környezetben, és ez reményt adhat arra, hogy folytassák a megkezdett sorozatot, még akkor is, ha a mostanában csetlő-botló ETO érkezik a Pancho Arénába. A zöld-fehéreket azonban nem szabad leírni, még akkor sem, ha a 2012/13-as bajnok idei idegenbeli mérlege negatív. Amikor kitették a lábukat idén az ETO Parkból csupán egyszer, Nyíregyházán tudtak nehezen, 3-2-re nyerni. Ettől függetlenül óvatosan fogalmazott a vendéglátók rutinos csapatkapitánya, Polonkai Attila.

- Akárhogy szerepel a Győr, attól még jó csapat, jó edzővel, remek körülményekkel. Nem szabad a mostani formájuk alapján megítélni őket. Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de pont ez adhat nekünk erőt. Mindenképpen jelent pluszmotivációt, és kellő önbizalmat adhat, hogy hazai környezetben, remek körülmények között játszhatunk.

Ebben teljesen igaza van, de azt feltétlenül hozzá kell tennünk, hogy a csapatból olyanok is húzzák a szekeret, akiktől korábban többet vártunk. Így dicséret illeti Tischler Patrikot, aki megtalálta a góllövő cipőjét, ráadásul századik első osztályú fellépésre készül a győriek ellen. Ne feledjük, a 23 esztendős támadó volt a sárga-kékek első NB I-es győzelmének a gólszerzője a Kaposvári Rákóczi ellen tavaly augusztusban. Akkor a 90. percben vette be Marko Ranilovic kapuját, minden bizonnyal ezzel most is kiegyezne. - Nagy izgalommal készülök a péntek esti találkozóra, mindent el fogok követni azért, hogy emlékezetessé tegyem a századik mérkőzésemet.

A Puskás Akadémia FC gárdája jelenleg a tabella 13. helyén áll, egy siker nagyot lendíthetne a szekerükön, hiszen az igen sűrű középmezőnyben találhatnák magukat.

 

 

Káldor András

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!