járműipar

2017.11.16. 12:19

Emelkedett a Rába árbevétele az első háromnegyed évben

A Rába csoport az idén az első háromnegyed évben 30,8 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 6,4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – közölte a Rába Járműipari Holding Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.

A harmadik negyedévben az árbevétel 9,2 milliárd forintot volt, ami 9,1 százalékos bővülést jelent – közölték.

Az IFRS szerinti konszolidált jelentés szerint a csoport adózott eredménye a harmadik negyedévben 2,85 millió forint volt, 8 százalékkal kevesebb mint egy éve, a kilenc havi profit 715,88 millió forintot tett ki, 40,4 százalékkal nőtt.

A kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) a harmadik negyedévben 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 567 millió forintra nőtt, a háromnegyed évi 6,7 százalékkal 2,554 milliárd forintra emelkedett.

Kiemelték: a vállalat mindhárom üzletága EBITDA és üzemi szinten is nyereséggel járult hozzá a kiváló gazdálkodási eredményekhez.

A közlemény szerint a cég fő piacain Európában és tengerentúlon is nőtt az aktivitás, amelyhez a társaság rugalmasan alkalmazkodott is.

A vállalatnak a növekvő alapanyagárak ellenére sikerült megőriznie 8,3 százalékos árbevételhez mért hatékonysági szintjét – hangsúlyozták a közleményben. Kiemelték azt is, hogy a társaság folytatja tavaly elkezdett beruházási programját.

A Rába Járműipari Holding Nyrt. üzleti portfólióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág a futómű, az alkatrész és a jármű üzletág alkotja. Stratégiai exportpiacai az Európai Unió, a Független Államok Közössége (FÁK-országok) és az Egyesült Államok.

A győri székhelyű cég részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában kereskednek, a papírok a szerdai kereskedést 1275 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 1345 forint, a legalacsonyabb 1112 forint volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!