Bulvár-celeb

2023.01.24. 01:40

Dukai Regina összeomlott a kisbabája miatt

Minden első lépés nehéz.

Forrás: Facebook

A modell először utazott autóval kettesben a kisbabájával, az út azonban nem volt problémamentes. 

 

„Az első utunk volt kettesben Oliviával, amikor nem hátul ültem mellette, hanem vezettem. Teljesen komfortzónán kívül eső program volt, mert egyelőre a legnyugodtabb még otthon vagyok. 

 

Meglátogattuk a barátainkat.

 

Odafele viszonylag simán ment minden ezen a rövid 20 kilométeren, de visszafele... Hát, bevallom, sírtunk mindketten. Ő hátul teli torokból, én elöl csendben...

 

Olyan útszakaszon mentünk, ahol veszélyes lett volna félreállni, ezért mást nem tudtam tenni, mint becézgetni, énekelni neki, de persze semmi nem segített. A szívem szakadt meg, de nyugtatott a tudat, hogy biztonságban van, nagyokat aludt és evett egész nap, kényelmes ülésben ül, amit ráadásul útközben is el lehet fektetni, így biztos voltam benne, hogy csak az lehet a baj, hogy nem érzi a közelségünket. Természetesen jó mély nyomot hagyott bennem ez az első túra” – írta oldalán, amit az Origo idézett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!