2023.05.24. 08:50
Utazással próbálja L.L. Juniort kiverni a fejéből Dárdai Blanka?
Egy ideje a szakításukról megy a pletyka, nem alaptalanul.
Forrás: Instagram
L.L. Junior és Dárdai Blanka között év elején lehetett egy hosszabb mosolyszünet, és bár a fiatal lány elutazott szerelme után Dominikára, mégsem sikerült megmenteni a kapcsolatukat. Ugyanis egyértelmű jelek bizonyítják, hogy végleg szakított a páros.
Bár ezt egyelőre még egyik fél sem erősítette meg hivatalosan, de egy névtelenséget kérő ismerős elárulta, hogy tudomása szerint fél év után elváltak útjaik.
Mint elárulta, már az elejétől fogva sok vita volt a szerelmesek között, valószínűleg erre ment rá a kapcsolatuk. Azóta olyan pletykák is felröppentek, hogy L.L. Junior nem volt hűséges Blankához – írja az Origo.
Bárhogyan volt is, most Blanka L.L. Junior nélkül utazott egy spanyolországi nyaralásra, valószínűleg, hogy könnyebben elfelejtse a rappert és a rossz kapcsolatukat.
A fiatal énekesnő már több fotót is mutatott a nyaralásról, azonban férfi egyik fotón sem tűnik fel mellette és azt sem árulta el, hogy kivel utazott. Az egyik képéhez azonban sejtelmesen annyit írt: „Most jó.” Mintha burkoltan ezzel azt üzenné, már nem bánja, hogy véget ért a kapcsolata L.L. Juniorral.
Bulvár-celeb
- Ilyen megható sorokat csak egy anya tud írni: nagykorú lett Liptai Claudia lánya
- Csodálatos vörös égboltot láthat szerda este egy különleges együttállás miatt
- Megérkezett Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, csodás nevet kapott
- Weisz Fanni elárulta, kisfiút vagy kislányt várnak
- Talán ezé a szőke bombázóé a világ legtökéletesebb popsija