2024.02.12. 17:25
Kökény Dani elárulta, mire költötte a 10 millió forintos nyereményét
Szegény sorsú családból indult, sosem volt még ennyi pénze.
Kökény Dani lett a Sztárban sztár leszek! harmadik szériájának győztese, így 10 millió forinttal, valamint egy lemezszerződéssel lett gazdagabb. A TV2 sztárja az összegből a karrierjét építette, és rácáfolt arra, miszerint könnyedén elszórja a pénzét.
„Alapjáraton úgy látom, hogy az élet nagy tanulság volt számomra, mert meg kellett tanuljam azt, hogy a pénz, az nem egy játék. A műsor főnyereménye tényleg egy hatalmas összeg, és szerintem azt várta tőlem az emberek többsége, hogy egyből el fogom szórni.
Nagyon próbálok vigyázni arra, amim van és tényleg megtenni mindent annak érdekében, hogy tovább tudjak menni a zenei szakmában, és ebből tudjak megélni”
– árulta el a fiatal zenész.
„Szerintem minden embert megkísért, ha lát egy dolgot a boltban, azt abban a pillanatban meg akarja venni, főleg ha meg is teheti. Nekem abban volt szerencsém, hogy nagyrészt olyan dolgokra vágytam csak, amik a zenével kapcsolatosak. Minőségi gitár, egy olyan stúdiószett, amivel tudok dolgozni” – tette hozzá.
„Most már nem titok, hogy benne vagyok a Duna dalversenye, A Dal 2024 élő adásában, és emellett is rengeteg zenét írok.
Több dolgot is próbáltam már az életben és nekem a zene felé húz a szívem, és ez az egész, csakis azért jöhet létre, mert a tehetséggondozás rettentően fontos. Az összes fiatalnak ezt tudom csak tanácsolni, hogy csinálják azt, amit szeretnek, és fejlődjenek benne sokat” – fejtette ki a Borsnak.
Bulvár-celeb
- Ilyen megható sorokat csak egy anya tud írni: nagykorú lett Liptai Claudia lánya
- Csodálatos vörös égboltot láthat szerda este egy különleges együttállás miatt
- Megérkezett Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, csodás nevet kapott
- Weisz Fanni elárulta, kisfiút vagy kislányt várnak
- Talán ezé a szőke bombázóé a világ legtökéletesebb popsija