2024.03.28. 05:00
Eltűntek a közös képek: szakíthatott szerelmével Varga Viktor
Úgy tűnik, a híresség kapcsolata 4 év után véget ért Zsembera Liliánával.
Varga Viktor
Fotó: vaol.hu / Cseh Gábor
Az elmúlt egy év a magyar sztárvilágban szinte csak a szakításokról szólt. Mondhatni, minden hónapra jutott egy, és most úgy tűnik újabb celebpáros állt be a sorba. A jelek ugyanis arra utalnak, hogy Varga Viktor és Zsembera Liliána sem alkot már egy párt.
A szemfülesebb rajongóknak feltűnt, hogy az énekes és a csinos táncos közösségi oldalairól eltűntek a közös fotók.
A hírességeknél pedig gyakran megesik, hogy minden közös emléket törölnek az éterből, nem követik többé egymást a közösségi oldalaikon, így üzennek a nagyvilágnak, hogy valami probléma van a kapcsolatukban.
Jó párost alkottak
A 36 éves szabad szellemű művészember, Varga Viktor korábban azt nyilatkozta, 42 éves koráig biztosan nem fog megállapodni, addig nem akar komoly kapcsolatot, sem gyereket, azután viszont mindenre nyitott. Lilivel azonban annyira jó párost alkottak, hogy 2022-ben ők nyerték meg a TV2 Párharc című reality versenyét. Rengeteget utaztak, sok időt töltöttek együtt, azonban úgy tűnik, valami mégsem működött közöttük.
![20210802_totem_1772_MK_ripost](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2024/03/zMcH90TeDcP2gh-G5IvV9P1loFYMrgALNaqfq-7n1jw/fit/1000/1500/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFmN2Q4ZWUyN2FjYjQyN2ViYjQzZTY0OTFiNGU1YzNh.jpg)
Fotó: Máté Krisztián / Forrás: Ripost
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta
Mint cikkében írja a Ripost, a lap megkereste az énekest: az árulkodó jelek tényleg azt bizonyítják, hogy gond van a kapcsolatukkal? Viktor sem nem cáfolta, sem nem erősítette meg, valóban szakítottak-e Lilivel.
Amit posztolok az oldalaimra, annyit szeretnék közölni a rajongókkal és a nyilvánossággal, azon túl semmit. Ez a mi életünk, szerintem senkinek semmi köze nincs hozzá. Ha bármilyen mondandóm vagy mondandónk lesz, akkor azt az erre megfelelő helyen meg fogjuk tenni. Valójában senkinek nem egyszerű az élete, minden párkapcsolatban szoktak problémák lenni. Vannak jó részei, mint ahogy akadnak rosszabb pillanatok is. Ez ilyen!
– mondta a lapnak Varga Viktor.
Bulvár-celeb
- Csodálatos vörös égboltot láthat szerda este egy különleges együttállás miatt
- Megérkezett Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, csodás nevet kapott
- Weisz Fanni elárulta, kisfiút vagy kislányt várnak
- Talán ezé a szőke bombázóé a világ legtökéletesebb popsija
- Kiderült, miért szakított Galambos Bogi a milliárdos szerelmével