szeptembertől megtekinthetők

2019.08.14. 09:17

2020 elejétől érhetik el a családok az ingyenes mintaterveket

A Miniszterelnökség a beérkező pályaművek száma alapján sikeresnek tartja a Nemzeti mintaterv-katalógus ötletpályázatát, amelyen a díjazottak bruttó félmillió forintot kapnak.

Forrás: MTVA Bizományosi

Fotó: Oláh Tibor

Összesen 149 pályamű érkezett be a Nemzeti mintaterv-katalógus pályázati felhívására a július 31-i határidőig – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Miniszterelnökség. Megkeresésükre a tárca azt is közölte, hogy noha egy pályázó csak egy pályaművet adhatott be, ám azon belül több megoldást is készíthetett. Ezek száma várhatóan jelentősen felülmúlja majd a pályaművekét, hiszen feltehetően több pályázó is több megoldást nyújtott be együttesen. A pályázaton az építészektől, illetve építészhallgatóktól három kategóriában vártak ötleteket: kockaházak átalakítására, kalákában megépíthető családi házakra és korszerű technológiával építendő családi házakra, úgynevezett okos­otthonokra.

Mivel a feldolgozás jelenleg zajlik, a kategóriánkénti megoszlásról a tárca egyelőre nem tudott felvilágosítással szolgálni, ahogy arról sem, hogy összességében a pályaművek hány megoldást tartalmaznak. Az elbírálás határideje szeptember 16-a, eredményt pedig várhatóan szeptember 20-án hirdetnek. A felhívás szerint minden díjazott ötlet legalább bruttó félmillió forint díjazásban részesül, de a pályamű díjazásának mértéke a benne szereplő, a bírálóbizottság által elfogadott megoldások számától függ. Ha például egy pályamű öt megoldást tartalmaz, amelyből kettőt elfogad a szakmai bírálóbizottság, a pályamű bruttó egymillió forintban részesül.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a pályázatban ötletterv részletezettségű terveket vásárolnak meg, amelyek még nem alkalmasak kivitelezésre. Az eredményhirdetés után a nyertes pályaművek részletes feldolgozásával állnak elő a kiviteli szintű, egyszerű bejelentésre alkalmas mintatervek.

Ezek az építkezni vágyó családoknak 2020 elejétől érhetők el folyamatosan bővülő darabszámmal – jelezte a tárca, hozzátéve, hogy az ötletpályázaton nyertes pályaművek már szeptembertől megtekinthetők lesznek egy online felületen.

Mint kiemelték, szakmai szempontból a bírálatot követően lehet majd érdemben nyilatkozni a pályázatról, ugyanakkor a mennyiséget tekintve az ötletpályázat szerintük nagy siker, a pályaművek darabszáma kiemelkedő. A Miniszterelnökség szerint az építésztársadalom aktívan részt vett az ötletpályázatban, a visszajelzések és a pályázati felület látogatottsága alapján a katalógus iránt nagy az érdeklődés.

A mintatervek jelentős segítséget nyújtanak az építkezni szándékozó családoknak. A tervek ingyenesen letölthetők lesznek, adaptálást követően rövid időn belül egyszerű bejelentésre alkalmassá tehetők és megvalósíthatók, ezáltal a tervezési költségek és a tervezési idő jelentősen csökken – közölték.

A szemléletformáló tervgyűjtemény az egyedi építési helyszínekhez, a településképi arculati kézikönyvek előírásaihoz jól adaptálható, kiváló kortárs építészeti minőségű, az építtetőknek kiszámítható bekerülési és üzemelési költségű házak mintatervét tartalmazza majd. Ahogy a pályázati felhívás megfogalmazta, a katalógus célja nemcsak az, hogy az épületekben leképezze a jelen kor technológiai és energetikai megoldásait, hanem az is, hogy újabb ötven évre definiálja az ország és a települések arculatát úgy, hogy a magyar családok lakhatási feltételei is javuljanak.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a lapnak adott korábbi interjújában a magyar építészeti hagyományok fennmaradását, a településkép megóvását emelte ki. „A Nemzeti mintaterv-katalógussal ugyanakkor a magyar vidék megtartóerejét, a családok boldogulását is szeretnénk segíteni. A tervtár a fiatal családok otthonteremtését lehetővé tevő csokot és a Magyar falu programot, illetve a falusi csokot támogatja ily módon” – fogalmazott az államtitkár.

Borítókép: Festők az első lakások belső tereit glettelik a Dóczy Lakópark építésén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában