Járvány

2020.11.16. 14:10

Diákhitel Központ: az ügyfelek 65 százaléka a moratórium alatt is törlesztett

Az intézkedés 114 ezer törlesztési szakban lévő diákhitelt érint.

Az ügyfelek 65 százaléka a március 19-én bevezetett általános hiteltörlesztési moratórium alatt is törlesztette diákhitelét – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Magyar Péter hozzátette: az intézkedés 114 ezer törlesztési szakban lévő diákhitelt érint.

Emlékeztetett:

2021. június 30-ig meghosszabbítják a márciusban bevezetett általános hiteltörlesztési moratóriumot, amely ugyanakkor továbbra is lehetőséget ad a törlesztésre és az előtörlesztésre, továbbá azokra a hitelekre is vonatkozik, amelyek a következő félévben lépnek a törlesztési szakba.

A Diákhitel Központ a kormánnyal közösen próbálta a legflexibilisebb megoldást megtalálni – hangsúlyozta a vezérigazgató, megjegyezve, hogy a visszajelzések szerint a moratórium jó megoldás és nagyon sok embernek segít.

Közölte: a kormány a hiteltörlesztési moratórium általános meghosszabbítása mellett olyan lépésekkel igyekszik támogatni a felsőoktatási hallgatókat, mint a teljesen kamatmentes, szabad felhasználású, maximum félmillió forintig igényelhető Diákhitel Plusz bevezetése, valamint a szabad felhasználású Diákhitel1 havi maximális keretének 70 000 forintról 150 000 forintra emelése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában