Befektetés ösztönzés

2023.10.06. 12:37

Nemzetközi vállalatok vezetőivel tárgyalt Varga Mihály pénzügyminiszter

„A kormány célja, hogy a magyar adórendszer továbbra is ösztönözze a befektetéseket és a fejlesztéseket, ennek megfelelően alakítjuk ki a globális minimumadó hazai részletszabályait” – jelentette ki Varga Mihály, miután nemzetközi vállalatok vezetőivel tárgyalt a globális minimumadóról szóló uniós irányelv hazai átültetéséről. A pénzügyminiszter azt követően fogadta a nemzetközi vállalatokat, hogy hétfőn magyar cégek vezetőivel egyeztetett a globális minimumadóról szóló tárgyalások során elért eredményekről – jelentette be pénteki közleményében a Pénzügyminisztérium (PM), írja az MTI.

MW

Varga Mihály pénzügyminiszter

Forrás: Facebook/Varga Mihály oldala

A kormány célja, hogy megőrizze a magyar adórendszer versenyképességét, és a Magyarországon működő vállalkozások továbbra is Európa egyik legalacsonyabb közterhét fizessék – szögezte le Varga Mihály. Mint mondta:

a globális minimumadóról szóló eredeti javaslat adóemelést jelentett volna Magyarországon, azonban a kormánynak sikerült elérnie a szabályok finomítását, így hazánk továbbra is vonzó befektetési környezetet biztosíthat a vállalkozások számára.

A részletszabályokat a kormány úgy alakítja ki, hogy a beruházások kedvezményben részesülhessenek, a Magyarországon megfizetett adók széles körét figyelembe vegye a szabályozás, és a hazánkban keletkező jövedelmek kizárólag Magyarországon adózzanak – ismertette a tárcavezető.

Varga Mihály a megbeszéléseket értékelve elmondta: a cégvezetők megerősítették, hogy a globális minimumadóról szóló tárgyalásokon a magyar érdekek érvényesítésével elért könnyítések érdemben segítik a versenyképességük megőrzését – ismertette a PM.

A Pénzügyminisztérium a globális minimumadóról szóló uniós irányelv átültetésének részletszabályait – az érintett vállalatok javaslatainak figyelembevételével – az őszi adótörvényekkel egy időben nyújtja be az Országgyűlésnek – erősítette meg a minisztérium.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában