Gazdasági kapcsolatok

2023.10.19. 11:51

Töretlen az amerikai befektetők érdeklődése Magyarország iránt

A magyar–amerikai gazdasági kapcsolatok hagyományosan stabilak, az amerikai befektetések változatlanul jelentősek Magyarországon – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) konferenciáján csütörtökön Budapesten.

MW

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond az oroszlányi Veolia Water Hungary Kft. új üzemcsarnokának átadásán 2023. október 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

Arra fókuszálnak, hogy minél több magas hozzáadott értéket jelentő beruházás érkezzen Magyarországra, az eddig kiépített gazdasági-politikai kapcsolatok elmélyítésére van szükség a jelenlegi geopolitikai helyzetben – tette hozzá Magyar Levente.

Kitért arra, hogy az amerikai befektetői közösség a legnagyobbak közé tartozik, a teljes külföldi működőtőke-befektetések (FDI) 9 százaléka az Egyesült Államokból érkezik. A Coca-Cola volt az első cég, amellyel stratégiai megállapodást írt alá a magyar kormány 2012-ben. Ezzel együtt azóta már összesen 14 amerikai céggel kötöttek megállapodást

– jegyezte meg.

Tájékoztatása szerint 

a HIPA támogatásával 2014–2023 között 107 amerikai befektetési projektről született megállapodás. Ezek csaknem 8 milliárd euró befektetési összegből 18 ezer új munkahelyet hoztak, illetve hoznak létre.

A magyar gazdaság teljesítménye jó a járvány és az ukrajnai háború ellenére, a kormány várakozásai szerint megismétlődhet idén a tavalyi 4,6 százalékos GDP-növekedés – mondta. Ehhez hozzájárul, hogy minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoznak, a munkaerőpiac stabil, és még vannak kiaknázatlan tartalékok.

Kitért arra, hogy a külföldi beruházásokat tekintve míg tavaly az egész évben 6,5 milliárd eurónyi működő tőke érkezett, addig az idén már az első fél évben 8,1 milliárd euró áramlott be. Minden esély megvan tehát arra Magyar Levente szerint, hogy ez rekordszintet érjen el az idén.

A befektetői érdeklődés töretlen Magyarország iránt, a régióban azért számít vonzónak Magyarország, mert 

befektetőbarát környezetet nyújt, az adózási feltételek a legversenyképesebbek közé tartoznak Európában, ami kiegészül a kiemelkedő oktatási rendszerrel és stabil politikai környezettel, ami kiszámíthatóságot jelent

– húzta alá Magyar Levente, hozzátéve: továbbra is szívesen várják az amerikai befektetőket, a kormány elkötelezett az üzleti kapcsolatok élénkítésében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában