Közlekedésbiztonsági kampány

2023.10.08. 06:25

Utat a mentőknek! Fél percen múlhat egy emberélet (videó)

A megdöbbentő adatok szerint a gépjárművezetők közel kétharmada hetente legalább egyszer találkozik szirénázó járművel, ugyanakkor minden tizedik sofőr nem tudja, mi ilyenkor a teendő. Ez derült ki az Ipsos legújabb kutatásából, amelyet a Magyar Suzuki megbízásából készítettek.

MW

Az Országos Mentőszolgálat megkülönböztető jelzést használó mentőautója halad a fővárosban este, Csepelen, II. Rákóczi Ferenc úton

Forrás: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Az  „Együtt az utakon” közlekedésbiztonsági kampányt a legnagyobb hazai autógyártó tavaly indította el annak tükrében, hogy szükség van a közlekedési morál javítására. Ennek során minden évben más területre fókuszálnak: idén a segítők segítésére, vagyis a mentők számára biztosítandó elsőbbségre – írja a Ripost.

Csak az újraélesztések száma több tízezer minden évben, nem mindegy tehát, hogy mikor ér oda a segítség

– hangsúlyozta Győrfi Pál. Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője a Világgazdaságnak elmondta, hogy kritikus állapotú beteghez történő riasztás esetén akár fél percen is múlhat egy emberélet.

Ezért szükséges, hogy a vezetők ismerjék és betartsák a KRESZ szabályait. A legfontosabbak egy megkülönböztető jelzést használó jármű észlelésekor a következők:

Álljunk félre, ha biztonsággal megtehetjük!

Indexszel jelezzük, merre tervezünk kitérni a szirénás autó elől!

Kétsávos úton a két szélső oldalra húzódva engedjük el a segítőt! 

Gyalogosként ne szaladjunk át a zebrán, ha látjuk, halljuk közeledni a kéklámpás autót!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!