Krimi

2 órája

Darázs támadott meg 5 éves kislányt, óvónői mentették meg az életét

Szerencsére az óvoda dolgozói tudták, hogy a kicsi allergiás a darázscsípésre.

MW

A kép illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Fotó: Bachkova Natalia

Az óvónők lélekjelenléte és gyors reakciója mentette meg azt az ötéves kislányt, akit egy darázs csípett meg – számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat. Bejegyzésük szerint az eset még a múlt héten történt, amikor  az óvoda udvarán játszott a kislány. A gyermek elsápadt és nehezen kapott levegőt – írja a Magyar Nemzet. 

Az óvónők tudták, hogy a gyermek súlyosan allergiás a csípésre, így nem késlekedtek. 

Mentőt hívtak, és rögtön beadták az Epipen Junior készítményt, amit a gyermek mindennap magával hordott.

A mentésirányító vonalban maradt a bejelentőkkel, amíg a hajdúszoboszlói mentők a helyszínre értek. Az idejében érkezett segítségnek és az óvónők gyors reakciójának köszönhetően a gyermeket a dédnagymamája és egy „bátorságmackó” kíséretében, stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők 

– olvasható a bejegyzésében, amelyben a mentőszolgálat gratulált a mentésben részt vevő óvónőknek.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!