Advent

2021.12.04. 08:50

Koncertet ad a Modern Art Orchestra a Várkert Bazárban

Our Daily Moods címmel ad a Modern Art Orchestra (MAO) adventi koncertet a Várkert Bazár rendezvénytermében december 5-én. Az esten két énekes, Harcsa Veronika és Pocsai Kriszta is színpadra lép.

A hazai és nemzetközi dzsessz, illetve a kortárs zene színterén egyaránt ismert MAO mostani koncertjén népszerű és kevésbé ismert dalok szólalnak meg nagyzenekari hangszerelésben – közölték a szervezők.

Mint írták, az egyik közreműködő, Pocsai Kriszta a hazai énekesnők közül a leghitelesebben tudja tolmácsolni Ella Fitzgeraldot. A másik vendégfellépő, Harcsa Veronika hangja olyan darabokban egészül ki a Modern Art Orchestra hangszeres csapatának játékával, mint a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél Foundations című lemeze vagy egy kortárs megzenésítésben elhangzó Ady-vers.

A MAO tizenöt éves fennállása óta zenei műhelyként is működik, és akadémiai szintű zenészei közül többen foglalkoznak zeneszerzéssel. A főként kortárs repertoárral dolgozó együttes ezen az estén saját zenekari tagjainak válogatott darabjait is elhozza a közönségnek.

Fontos számukra, hogy a kortárs zenét felszabadítsák a sztereotipizált megítélés alól, megmutassák a hallgatóságnak a jelenleg alkotó komponisták befogadható és szerethető munkáit és a hazai hangszeres zene kimagasló minőségét – hangsúlyozzák a közleményben.

Borítókép: Harcsa Veronika énekesnő

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!