2023.10.12. 12:00
Múltunk feltárása – Abasártól Mongóliáig címmel nyílt kiállítás a Magyarságkutató Intézetben
A tárlat négy év kutatásainak eredményét mutatja be. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke a megnyitón elmondta: a Magyarságkutató Intézet azért jött létre, hogy mindazokat a tudományágakat összefogja, amelyek a magyarság eredetével, történelmével, hagyományaival, kultúrájával, tehát az identitást képző tényezőkkel foglalkozik.
A III. Béla koponyája alapján készült hitelesített arcrekonstrukció a Múltunk feltárása - Abasártól Mongóliáig című kamarakiállításon a Magyarságkutató Intézetben megnyitó napján, 2023. október 11-én MTI/Hegedüs Róbert
Forrás: MTI
Fotó: Hegedüs Róbert
Mint mondta, a régészet lényeges diszciplína, mert azokat a tárgyi emlékeket gyűjti, amelyeket őseink használtak, rámutatnak az életformára, arra, hogy hogyan látták a világot és olyan ismerteket közvetítenek, amelyeket semmi más nem pótol.
A jelenlegi kiállítás célja, hogy megmutassa az érdeklődőknek, mi az, ami a magyar identitás vizsgálatában lényeges, melyek voltak azok a tevékenységek, amelyeket az intézet az adott időszakban elvégzett
– hangsúlyozta a főigazgató.
Abasáron olyan eredményeket értünk el, amelyek át kell hogy írják a magyar egyház történetét, a korai Árpád-korra vonatkozó krónikát
– emelte ki Kásler Miklós.
A főigazgató az MTI-nek elmondta:
a kiállítás Belső-Ázsiába, Mongóliába, Abasárra, a harmadik magyar király, Aba Sámuel királyi székhelyére, egy tatárjárás környéki faluba és további régészeti feltárásokra vezeti a látogatót.
A tárlatot a követni fogják újabb és újabb, további munkák eredményeivel bővülő kiállítások – tette hozzá.
A megnyitón elhangzott, hogy a kiállításon a Magyarságkutató Intézet 2019 és 2022 között önállóan és társintézményekkel együttműködésben végzett régészeti feltárásainak, ebben a formában elsőként közzétett eredményeit ismerhetik meg a látogatók.
Az Andrássy úti épület földszinti kiállítótermében négy vitrinben három helyszín leleteiből látható válogatás, emellett az ásatások eredményeit hat poszteren és digitális médiatartalom formájában is bemutatják.
A kiállításon megtekinthetők az Abasár, Bolt-tető régészeti lelőhelyén, Aba Sámuel egykori monostorának területén feltárt régészeti leletek, liturgikus tárgyak és egy márványból faragott, Szűz Mária ábrázolással díszített, egykor festett kőtöredék, amely feltehetően az egykori főoltár része.
![CSORNAY Boldizsár; KÁSLER Miklós](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/10/bGVW3sgdlwD8dBN50Rnq0nkc79GIqbpSlDmCkGhiGG4/fit/1200/674/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlYWZjZjQzNzI3ZTQ1MzFiMjMyNmNmYzUyY2IwMmZh.jpg)
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI
Látható a Terjék-tanyán található homokdombon feltárt honfoglalás kori temető leletanyaga, a Tázlár-templomdomb Árpád- és középkori sírleleteinek egy része.
Megtekinthetők a Fót-Sikátorpusztán található, Árpád-korban épült templom feltárt épületmaradványai és a függőtagozattal ellátott záróköve, valamint a mongóliai Ar-Gunt temető leletanyaga.
A kiállításon ugyancsak megtekinthető a III. Béla koponyája alapján készült hitelesített arcrekonstrukció, valamint a Szent Korona másolata is.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/10/lT9CNF4ILPwSTVbefTTJlSxv3pT4vzN_eUIN3UNWrsU/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMxYjk3MGVjZTEyNDRlZTA5NDMwZmM4NTUwNjJjZDll.jpg)
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI
A kiállítás megvalósításáról, a kutatásokról és a bemutatott eredményekről Horváth Ciprián, a Régészeti Kutatóközpont igazgatója és Csornay Boldizsár, tudományos főigazgató-helyettes beszélt a megnyitón.
A tárlatot október 31-ig 12 óra és 16 óra között tekinthetik meg az érdeklődők.