2024.03.27. 11:25
Hagyományos nagyheti és húsvéti műsorát mutatja be az Operaház
A korábbi évekhez hasonlóan nagycsütörtökön Bach Máté-passiója, nagypénteken és húsvét napján Wagner Parsifalja, míg nagyszombaton és húsvéthétfőn a Húsvét Mascagnival című program keretében a Messa di Gloria és a Parasztbecsület koncertszerű előadása hallható az Andrássy úti Ybl palotában.
Jelenet a Magyar Állami Operaház Parsifal című előadásából
Forrás: Magyar Állami Operaház
Fotó: Berecz Valter
A Máté-passió Bach legnagyobb műve, amely nemcsak a protestáns egyházzenében, hanem az egyetemes zenetörténetben is felülmúlhatatlan csúcspontot jelent – áll a Magyar Állami Operaház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, Bach halála után a feledésbe merült művet Felix Mendelssohn-Bartholdy fedezte fel az utókornak. A zeneszerző-karmester a romantikus előadói gyakorlathoz igazította a darabot, amelynek előadása nyomán kezdődött meg Bach újrafelfedezése. Ez előtt tisztelegve a Magyar Állami Operaház is a Mendelssohn-féle változatában tűzi műsorára a Máté-passiót 2013 óta M. Tóth Géza szcenírozott rendezésében, animációs vetítéssel kiegészítve.
A nagycsütörtöki, március 28-i előadás szólista szerepeit Najbauer Lóránt (Jézus), Megyesi Zoltán (Evangelista), Létay Kiss Gabriella, Fürjes Anna Csenge, Horváth István és Kovács István éneklik. A Magyar Állami Operaház Zenekarának, Énekkarának és Gyermekkarának közreműködésével megvalósuló hangversenyt Csiki Gábor énekkari karigazgató vezényli. A telt házas koncertre az előadás előtt két órával nyílik meg a lehetőség karzati állóhelyek váltására – emelik ki a közleményben.
Mint írják, Wagner utolsó zenedrámája, a Parsifal, amelyet a szerző nem is operaként, hanem színpadszentelő ünnepi játékként fogalmazott meg, a világ csábításaitól és a bűnös vágyaktól való félelmet írja meg megváltástörténetbe ágyazva. Hőse, Parsifal, tiszta, naiv hite által képes lesz rá, hogy megmentse a testi és lelki bajoktól szenvedőket, és a Grál, a Krisztus vérét felfogó szent kehely őrzőinek sorába lépjen.
Almási-Tóth András művészeti igazgató 2022-ben bemutatott rendezése nagypénteken, március 29-én és húsvét napján, 31-én Kovácsházi István (Parsifal), Kálmándy Mihály (Amfortas), Fried Péter (Titurel), Bretz Gábor (Gurnemanz), Kálmán Péter (Klingsor) és Szántó Andrea (Kundry) főszereplésével látható, az Opera Zenekart, Énekkart és Gyermekkart Michael Boder vezényli.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2024/03/137Fc_t0JQcRTiWIbKoRbOeO-A8OA6WtYlkOEGogIF0/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NTNhYThlYTA5MzRmMzRhMjRkYmUwNzk4MjNkZjI2.jpg)
Fotó: Rákossy Péter / Forrás: Magyar Állami Operaház
Mascagni nevéről elsősorban a Parasztbecsület jut eszünkbe, pedig hasonlóan felemelő élményt nyújthat a címe által is sugárzást, ragyogást sejtető mise, amely a Gloriát helyezi a középpontba – emelik ki a közleményben.
Mint írják, a szerző 1887-ben kezdte komponálni a művet, a munkafolyamatot azonban megszakította egy megrendelés: éppen a Parasztbecsületé. Nem csoda, ha a mise áradó dallamvilága, az érzelmes, romantikus ívek, a szinte drámai feszültségű pillanatok és az olykor személyes kamarahangzás helyenként a Parasztbecsületre emlékeztetik a hallgatót – olvasható a közleményben.
A nagyszombati, március 30-i és húsvéthétfői, április 1-jei esteken az énekkarra és zenekarra írt Messa di Gloria két szólista szerepét László Boldizsár és Kelemen Zoltán énekli.
Az est második felében a Parasztbecsület hallható, amellyel Mascagni váratlanul robbant be az operaéletbe. A húsvétvasárnap egy szicíliai faluban játszódó, tragikus végkimenetelű féltékenységi drámával Mascagni a verismo egyik fő művét alkotta meg: operájában mindennapi hősöket láthatunk, akik saját, fékezhetetlen szenvedélyüknek válnak áldozatává – írják a darabról.
A koncertszerű előadásban László Boldizsár (Turiddu), Gál Erika (Santuzza), Schöck Atala (Lucia), Kelemen Zoltán (Alfio) és Kálnay Zsófia (Lola) lép színpadra. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát mindkét produkcióban Halász Péter első vendégkarmester vezényli.