Remek programok

2 órája

Fábián Janka, Lackfi János és Csernus Imre is dedikál az MCC Feszten

Lackfi János költővel, Csernus Imre pszichiáterrel, Szinetár Miklós rendezővel, valamint a történelmi és családregényeket jegyző Fábián Jankával is találkozhat a közönség augusztus 1. és 3. között az esztergomi MCC Feszten.

MW

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

A Libri Terasz a rendezvény ideje alatt dedikálásokkal, friss könyvkínálattal, olvasósarokkal és számos játékkal várja a látogatókat - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Önálló standdal vesz részt a rendezvényen a Libri az Edu sétányon, ahol a fesztivál ideje alatt helyszíni kedvezményekkel is készül a kiadó.

Augusztus 1-jén, csütörtökön Paár Julianna zeneterapeutával és Bernáth Tamás pénzügyi szakemberrel találkozhatnak az érdeklődők, majd este hat órától Korda György és Balázs Klári énekes házaspár dedikál.

Másnap, augusztus 2-án Csernus Imre és Szinetár Miklós mellett találkozhat a közönség Radácsi László közgazdásszal, az orosz-ukrán háború katonai, biztonságpolitikai tanulságairól szóló Az első posztmodern háború című kötet szerzőjével, Somkuti Bálint biztonságpolitikai elemzővel, valamint Szalay-Berzeviczy Attila közgazdásszal, Tibor Fischer magyar származású angol íróval, Mező Gábor történész-újságíróval, valamint a Hunyadi-sorozatot jegyző Bán Mórral, valamint A füredi lány és a Zserbó szerzőjével, Karády Annával is.

A fesztivál zárónapján, augusztus 3-án a Libri standjánál dedikál majd Orbán Balázs országgyűlési képviselő, a miniszterelnök politikai igazgatója, Fábián Janka, Lackfi János költő, valamint Bauer Barbara író-újságíró is. Ezen a napon bemutatkozik a Zrínyi Kiadó is Fegyvert s vitézt éneklünk! címmel. Az MCC Fesztre kilátogatók ezen a napon találkozhatnak a magyarországi labdarúgó-akadémiákról szóló, Nagypálya című kötet szerzőjével, Rábai Dáviddal, valamint a Z generáció médiahasználatát kutató Guld Ádámmal is.

A programról további érdekességek a kemma.hu cikkében taláhatók, az MCC Feszt teljes programját pedig az mccfeszt.hu oldalon nézhetik meg az érdeklődők.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában