veszteség

2018.04.25. 13:51

Piros Zsombor is kiesett, egyesben már nincs magyar a budapesti tenisztornán

Mihail Juzsnij győzte le a versenyzőt.

Utolsó magyarként Piros Zsombor is búcsúzott egyesben a budapesti, 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A szabadkártyás magyar – aki 453. a világranglistán – kedden estefelé kezdte el első fordulós meccsét az orosz Mihail Juzsnij (100.) ellen, aki 17 évvel idősebb nála. A korábban US Open-elődöntős ellenfél 6:3, 5:3-ra vezetett, amikor a mérkőzésvezető közölte, hogy a fényviszonyok már nem alkalmasak a játékra, így a találkozó szerdán fejeződik be.

A másnapi folytatás mindössze öt percig tartott, az ATP-rangsor nyolcadik helyén is megfordult Juzsnij bréklabdákat hárítva hozta az adogatását, így az Australian Open tavalyi junior bajnoka számára véget ért a viadal.

„Még sok ilyen meccsre van szükségem, hogy utolérjem a legjobbakat. Ez volt az első ATP-főtáblás mérkőzésem, és akadtak jó időszakaim, ebből próbálok erőt meríteni a folytatásra”

- jelentette ki Piros Zsombor.

Egyesben nincs már versenyben magyar teniszező, mivel kedden Fucsovics Márton és Balázs Attila is kikapott. A páros küzdelmek egyetlen hazai duója, Fucsovics és Balázs – miután hétfői mérkőzésüket elmosta az eső – 16.30 órától lép pályára, ellenfelük a francia Fabrice Martin és Purav Raja lesz.

Meglepetésre kiesett a Kopaszi-gáton a torna második kiemeltje, a bosnyák Damir Dzumhurt (32.) az olasz Marco Cecchinato verte egy óra alatt.

Eredmények

1. forduló (a 16 közé jutásért):

Mihail Juzsnij (orosz)-Piros Zsombor 6:3, 6:3

nyolcaddöntő:

Cecchinato (olasz)-Dzumhur (bosnyák, 2.) 6:3, 6:1

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában