szumó

2018.04.30. 18:21

Szilágyi Erik négy bronzzal zárta a szumó Eb-t

A 17 éves Szilágyi Erik négy bronzérmet szerzett a vasárnap befejeződött plovdivi szumó Európa-bajnokságon.

A Nemzeti Versenysport Szövetség hétfő délutáni beszámolója szerint a fiatal tehetség a 92 kilogrammos kategóriában állhatott dobogóra a felnőttek között. Rovnyai János tanítványa a kontinensviadalon az U21-es korosztályban egyéniben és csapatban, valamint az U23-as mezőnyben csapatban is harmadik lett, így a magyar válogatott legeredményesebb szumósaként négy éremmel fejezte be az Európa-bajnokságot.

A magyar küldöttség – az U21-es és az U23-as korosztályt is beleszámolva – két arannyal, egy ezüsttel és hét bronzéremmel zárt Bulgáriában.

Az Eb ideje alatt rendezték az Európai Szumó Szövetség közgyűlését, amely több világverseny helyszínéről is döntött: ennek értelmében 2019-ben utánpótlás Európa-bajnokságot rendezhet Magyarország.

„Budapest, Szigetszentmiklós helyszínnel megpályáztuk az U14-es, az U16-os és az U18-as korosztályok Európa-bajnokságát, amelyet elnyertünk, így jövő október végén mi lehetünk az utánpótlás kontinensbajnokság házigazdái” – mondta Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke, aki az európai szövetség alelnöke is egyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában