Kettesfogathajtó-vb

2019.09.18. 11:33

Hölle: azt se tudtam, hol vagyok

Az aranyérmes magyar bevallása szerint nagyon megijedt, hogy eltékozolta tetemes előnyét, amikor a vasárnapi zárószámban negyedik verőhibáját is elkövette.

„Tudtam, hogy a mögöttem második Sandro Koalick hibátlant hajtott, mivel a stadionban lévő 5-6 ezer ember ordított.

Nem esett jól, de én számítottam rá, viszont a lovakat még jobban megzavarhatta a hangzavar”

- emlékezett vissza a drámai akadályhajtásra a 22 éves hajtó az MTI-nek. „Rögtön az első akadálynál levertem a labdát, nagyon megijedtem. Amikor az utolsó, 20-as selybánál a negyedik verőhibám is megvolt,

azt se tudtam hol vagyok, csak elengedtem a szárat és néztem, hogy még beférek-e az időbe”.

A díjhajtásban és maratonhajtásban is győztes Hölle végül 0,68 hibapontos előnyt megőrzött hatalmasnak tűnő, több mint 15 hibapontos előnyéből, így megvédte címét. Szerinte ez nagyban segédhajtójának, Nagy Tibornak köszönhető, aki folyamatosan nyugtatta őt és jelezte neki, hogy az épp aktuális selybánál fennmaradt a labda (labdás bója), illetve hogy állnak az idővel. Hozzátette, ez a szabályváltoztatásnak köszönhető, mert korábban csak a maratonhajtás során beszélhetett a segédhajtó, az akadályhajtásban nem.

„Ahogy sportágunk legendája, Bárdos György mondta egyszer nekem: nem megnyerni nehéz, hanem megtartani. Én is így éltem meg”

- válaszolt Hölle arra a kérdésre, hogy a 2017-es, vagy az idei vb-diadala volt-e a nehezebb.

Hölle arról is beszélt, hosszú távon van ambíciója a sportág elitkategóriájára váltani. Ahogy fogalmazott, nagyon „csalogató”, hogy 2021-ben Budapesten lesz a négyesfogatok Európa-bajnoksága. A jövő évi terve viszont egyértelműen a windsori viadal, ahol Erzsébet királynő adja át a díjakat, s kétszeres egyéni világbajnokként ott nyerni szeretne. Addig is tanulmányaira koncentrál, a Corvinus Egyetemen már csak a diplomamunkája hiányzik, a Testnevelési Egyetemen pedig elkezdi a lovas szakképzést.

„Különösen nagy dolog a csapat sikere a generációváltás fényében. Azt hiszem, volt ijedtség, hogy megszűnnek a sikerek, ha a Lázár fivérek abbahagyják, de két éve a lipicai vb-győzelem már jelezte, van remény. Most először nélkülük, három egyaránt harminc év alatti hajtóból álló csapattal nyertünk” – utalt arra Hölle, hogy harminc év után se a 11-szeres világbajnok Lázár Vilmos, se a 9-szeres világbajnok öccse, Lázár Zoltán nem állt rajthoz.

„Elájulni nem kell azért a mostani győzelemtől, ők évtizedeken át voltak kimagaslóan sikeresek”.

A kettesfogathajtásban immár négyszeres világbajnok Hölle ezúttal csapatban ifj. Dobrovitz Józseffel és Osztertág Kristóffal lett aranyérmes, míg két éve még a Lázár fivérekkel.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában